Közösségi csomagküldést terveznek a Microsoft kutatói
Közösségi futárszolgálaton dolgoznak a Microsoft kutatói. A rendszer a csomagokat emberi lánccal juttatná célba, és a Twitterről begyűjtött lokációs adatokra támaszkodva határozná meg a küldőtől a címzetthez vezető leggyorsabb útvonalat, a korábbi tevékenységekből pedig előrejelzést készít.
A Microsoft kutatóinak egy csoportja egy közösségi csomagküldő rendszer kifejlesztését tűzte ki célul - írja a New Scientist. A TwedEx névre hallgató kezdeményezés, a New York-i twitterezők lokációs adatait összegyűjtve határozza meg a legrövidebb utat a feladótól a címzettig, majd emberei láncon keresztül juttatja el oda. Hasonló kezdeményezések, amelyek civileket mozgatnak meg a csomagok kézbesítésére, már korábban is léteztek, a TwedEx azonban az emberek már meglévő útvonalait is figyelembe veszi. A küldőnek csak a címzett valamilyen megkülönböztető jellemzőjét (például Twitter azonosítóját) kell megadni, a többit a TwedEx algoritmusa elvégzi.
Öt óra alatt az ország másik felén?
Az alkalmazás az emberek korábbi Twitter-tevékenységéből képes előrejelzést készíteni, hogy kinek és mikor érdemes átadni a küldeményt a köztes megállóhelyeken. Ha felhasználó jelenti a rendszernek, hogy kapott egy csomagot, az megkeresi a legjobb útvonalat, és minden résztvevőt értesít, hogy hol és mikor vegye át a küldeményt.
A civil futárok attól függően kapnának apró jutalmakat, hogy milyen mértékben kellett letérniük eredeti útvonalukról. A szimulációk során a TwedEx meglepően jól teljesített. Eric Horvitz, a Microsoft Research seattle-i munkatársa szerint egy átlagos kézbesítés az ország másik felébe nagyjából öt órát vett igénybe. Nem sokkal több idő alatt a küldemények New Yorkból egészen San Franciscóig juthatnak, még úgy is, hogy nem a repülőtér környékén kezdik útjukat. Az élesben történő csomagküldésnél azonban azokat a repülőtér biztonsági szolgálata könnyen feltartóztathatja.
A TwedEx azonban a mindennapi alkalmazás során nem kellene hogy feltétlenül valós időben kövesse az embereket, elég szétküldenie néhány üzenetet a lehetséges útvonal mentén, jelezve a lehetséges futároknak, hogy mikor és hol vegyék át a csomagot. A több darabból álló, vagy testesebb küldeményeket egyszerre több emberre is lehetne bízni.
New York területének felét lefedné
Ha a szállítási lánc minden tagja képes 30 percet várakozni, és eredeti útvonaláról legfeljebb száz méteres kitérőt tenni az átadási pontokhoz, a TwedEx New York 50 százalékát lenne képes lefedni. Természetesen az átvételi pontokon történő várakozás időtartamának és a letérés mértékének növelésével a lefedettség tovább bővíthető.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A rendszer pontos leírását a Bostonban júniusban zajló AAAI konferencián mutatják be. Jelenleg a TwedEx csak szimuláció szintjén létezik, de Horovitz szerint a Microsoft már tárgyalásokat folytat a mindennapi alkalmazásról. Adam Sadilek szerint, aki korábban maga is dolgozott a projekten, ám most Google-alkalmazott, a szolgáltatás leginkább a szegényebb országokban lenne életképes, például oltóanyagok szállítására. Ugyanakkor kérdéses, hogy az elmaradottabb országokban mennyire lehet a Twitter adataira hagyatkozni.
Vannak még hasonlók
Egy másik csoport viszont már most meg akarja valósítani Sadilek elképzelését. James McInerney a Southamptoni Egyetem kutatója elmondta: már dolgoznak egy közösségi csomagküldő kezdeményezésen, Elefántcsontpart elzárt közösségei számára. Ez a rendszer a mobiltelefonok helyadatai alapján működne. McInerney kezdeményezését SMS-ekre építené: minden résztvevő kapna egy SMS-t, ha a program őket választotta, a csomag átvételének és átadásának információival, miközben megszokott útvonalukon haladnának.
McInerney modelljével a kézbesítés az elzártabb területekre nagyjából 28 napot venne igénybe. Ez jóval több mint egy erre a célra szánt teherautó menetideje, ám az ötletgazda célja hogy a módszerrel a rendszeres ellátmányokat biztosítsák, nem pedig a különálló megrendelések célbajuttatása mint a TwedExnél. A Wal-Mart üzletlánc is dolgozik egy a saját vásárlói köréből kialakított szállítóhálózaton, ami az online megrendelések kiszállítását tenné lehetővé, ám az ötlet még csak a tervezési szakaszban van.