:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. május 14. 10:40

Google: önálló marad az Android és a Chrome OS is

Holnap kezdődik a Google idei fejlesztői konferenciája, az I/O, amelyen a vállalat várhatóan bejelenti platformjainak jövőjét. A sajtóban már régóta olvasni találgatásokat a Chrome OS és az Android összeolvasztásáról, de a platformok fejlesztését irányító Sundar Pichai szerint erre nem kell számítani.

A Google I/O kezdete előtt egy nappal exkluzív interjút közölt a Chrome és újabban az Android fejlesztését is irányító Sundar Pichaijal a Wired magazin. A beszélgetés azért is érdekes, mert Pichai először állt a média elé azóta, hogy a márciusban háttérbe vonuló Andy Rubintól átvette az Androidért felelős részleg vezetését. A Chrome OS és az Android egy kézbe kerülése óta felerősödtek azok a találgatások, amelyek szerint a Google össze fogja vonni a két platformot, a Chrome OS ugyanis a megszületése óta eltelt időben keveset is fejlődött és a piacon sem tudott számottevő sikert elérni. Sundar Pichai azonban határozottan cáfolta ezeket a feltételezéseket.

Nem szűnik meg vagy olvad be az Androidba a Chrome OS

"A felhasználók az alkalmazásokkal és a szolgáltatásokkal törődnek, nem az operációs rendszerekkel. Nagyon kevesen fogják megkérdezni, hogy lehet az, hogy a MacBookok OS X-et futtatnak, az iPhone meg az iPad pedig iOS-t? Miért van ez?" - magyarázta Pichai. "A fejlesztők is emberek. Lehetőleg egyszer szeretnének megírni egy alkalmazást, de választani akarnak. Az új pozíciómban az az izgalmas, hogy a felhasználókkal és a fejlesztőkkel is a legjobbat tehetem anélkül, hogy azon aggódnék, hogy két operációs rendszerünk van. Mindkettőt támogatjuk és mindkettőbe fektetünk. Szóval rövid távon semmi sem fog változni. Hosszú távon pedig a számítástechnika fejlődése fogja diktálni a változásokat. [...] A kép egészen másképp festhet egy vagy két év múlva, de egyelőre van az Android és van a Chrome és nem váltunk irányt."

A Wired felvetése Pichai azt vallotta a Chrome OS fejlesztési vezetőjeként, hogy a web olyan erőteljes platformmá válik mint a natív, azonban a Facebook példája is jól mutatja, a HTML5 nem igazán érett alkalmazásplatform ma még, ezért a Chrome OS "visszaléphet" az Android javára.  "Már az Android előtt is én menedzseltem a Chrome-ot és az appokat. Egyes nagy alkalmazásainkat közvetlenül az eszközökre írjuk, például van natív Gmail appunk. De nem értek egyet azzal, hogy a Facebook mobilos problémái a HTML5-re vezethetők vissza, szerintem ez egyszerűen nem igaz. Vannak más cégek, rendkívül sikeres appokkal, amik a HTML5 irányban indultak el és nagyon is jól mennek. Például sok magazin váltott vissza natív appról HTML5-re mobilon. A Financial Times is megtette és a blogbejegyzésük szerint a felhasználói aktivitás jelentősen nőtt. Ez pont az ellenkezője annak, amit a Facebook mondott. És ez benne a szép. Minden fejlesztőnek mások az igényei."

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Pichai hozzátette, feladatának egyik legfontosabb kihívásának tartja, hogyan maradjon meg az Android nyílt természete, és ezzel hogyan lehet összeegyeztetni a felhasználói élmény javítását az összes vásárló számára, függetlenül attól, hogy a világon hol van, telefont vagy tabletet vásárol. Az Android kapcsán gyakran felmerül a töredezettség, amely nem csak a platform verzióinak szintjén értelmezhető, hanem a különböző gyártók szintjén is. A telefon- és tabletgyártók szeretik saját szoftveres innovációkkal megkülönböztetni magukat, amelynek eredményeképp az Android egészen másképp néz ki és másképp is viselkedik például egy Samsung vagy egy Sony Ericsson készüléken.

A Wired riportere arról is kérdezte Pichait, mit gondol az Androidot teljesen megváltoztató fejlesztésekről, mint amilyen a Facebook Home. A Google vezetője hangsúlyozta, az Android egy nyílt platform, amelyet bárki szabadon módosíthat. "Örömteli, hogy a Facebook pont az Androidra gondolt ebben az esetben. Az Androidot mindig is könnyen módosíthatónak képzeltük el és örömmel látjuk az innovációkat" - mondta Pichai, aki azokat a feltételezéseket is tagadta, hogy a Google a jövőben tiltaná az ilyen és hasonló módosításokat. "A felhasználók döntik el, milyen appokat és milyen lehetőségeket akarnak. Egyes felhasználók tényleg nagyon akarják ezt, és mi nem akarunk ennek az útjába állni. Ugyanakkor koherens élményt kell nyújtanunk, aminek részeként az Android új verziói folyamatosan változnak. [...] De ha a felhasználók ezt akarják, szerintem a Facebook megteheti. Azt akarjuk, hogy a felhasználók megkaphassák, amit akarnak."

Marad a szoros Samsung-Google szövetség

Pichai a Wired kérdésére válaszolva azt is kifejtette, egyáltalán nem érzi problémának, hogy a Samsung milyen meghatározó szerepet tölt be az androidos ökoszisztémában, sőt: a szoftver sikeréhez kell a hardver sikere is, a Google és a Samsung egymást erősíti. "Nézd csak meg az Intel és a Microsoft példáját. Kölcsönösen függtek egymástól, de ez nagyon jót tett nekik. Ha megnézem, a számítástechnikának merre kellene haladnia, szükségünk van innovációra a kijelzők vagy az akkumulátorok terén. A Samsung vezető ezek terén." - fejtette ki Pichai, hozzátéve, hogy a Google a jövőben is rendszeresen jelentkezik saját márkás hardverekkel, a Motorola pedig minden találgatás ellenére csak egy lesz a hardvergyártó partnerek közül, és azonos elbírálás alá esik.

Attól sem alszik rosszul Pichai, hogy kevesebb eladott készülék ellenére az Apple sokkal több pénzt keres az iPhone-nal. "Minden alapszolgáltatásunk, a kereső, a YouTube, a Maps, satöbbi, a telefonokon is ott van, és az Android segít az embereknek ezeket használni. Szóval alapvetően ez az üzleti modell. És persze vannak szolgáltatások, mint a Google Play, amik közvetlen bevételi forrást jelentenek. A Playben a fejlesztőknek kifizetett bevétel 2012-ben négyszeresére nőtt."

a címlapról