Húszéves az Intel Pentium

A Pentium volt az Intel első szuperskalár, vagyis egy ciklus alatt több utasítás végrehajtására képes x86 processzora. A P5 kódnevű lapka két fixpontos futószalaggal rendelkezett, ezek közül egyik bármilyen utasítást végrehajthatott, a másik viszont csak egyszerűbbeket. Már a 80486 is rendelkezett beépített lebegőpontos egységgel (korábban a 80386 ezt külső áramkörrel oldotta meg), a Pentiumban viszont ennek teljesítménye látványosan javult. Fontos architekturális fejlesztés volt a (8+8 kilobájtos) adat- és utasításcache szétválasztása is. Ebben a chipben vezette be az Intel a 64 bites külső adatbuszt, ami a közvetlen előd 80486-hoz képest kétszeres szélességű volt, így gyorsabb kommunikációt tett lehetővé.

^{Az eredeti darab.}

A Pentiumot 1993-as megjelenésekor 800 nanométeres (0,8 mikron) csíkszélességgel gyártotta az Intel. A lapka 3,1 millió tranzisztorból épült fel és 60, valamint 66 MHz-es változatban került piacra napra pontosan 20 évvel ezelőtt. Később, a gyártástechnológia fejlődésével érkeztek a magasabb órajelű verziók, először 75, majd 100, később 120, története végén pedig 200 MHz-et is elért az órajel, igaz, utóbbit már 1996-ban, három évvel a megjelenést követően. Ez a chip 350 nanométeres csíkszélességgel készült, TDP-je 15,5 Watt volt.

Brand-csoda

A korábbi Intel processzorokkal szemben a Pentium nem számokból álló “márkanevet” kapott, az Intel ezzel próbálta meg megakadályozni, hogy az x86-ot másoló cégek (pl. AMD, Cyrix) hasonló típusjelzésű chipeket dobjanak piacra. A Pentium márkanév egyébként a Lexicon nevű tanácsadócég fejéből pattant ki, a brand egyfelől utalás az ötös számra (a 8086, 286, 386 és 486 után ez volt az ötödik processzorgeneráció), az -ium pedig azt próbálta érzékeltetni, a processzor mint egy kémiai elem, a számítógép nélkülözhetetlen alkotóeleme.

^{A Pentium bejelentkezik a Computerworldben.}

A Pentium márkanév - köszönhetően az Intel Inside kampánynak - végül annyira ismert lett, hogy az Intel a következő generációnál is megtartotta az ötösre utaló nevet (például a Hexium helyett) csupán római számmal Pentium II névre keresztelte a terméket. A márkanév maradt a Pentium III és Pentium 4 sorozatnál is, ez utóbbi azonban, a NetBurst architektúrának betudhatóan annyira elkoptatta a brandet, hogy azt az Intel ezentúl csak a középkategóriás, a Celeronnál gyorsabb, a Core-sorozatnál lassabb modellek jelölésére használja.

FDIV-katasztrófa

A Pentium processzorról nem lehet beszélni a híres-hírhedt FDIV hiba említése nélkül. Már egy évvel a piaci premier után, 1994-ben fedezte fel egy amerikai matematikus professzor, hogy bizonyos számítások elvégzésekor a Pentium-alapú rendszerek egy lebegőpontos osztási művelet során hibás eredményre jutnak. Thomas Nicely tájékoztatta az Intelt a felfedezéséről, a chipgyártó azonban azzal nyugtatta őt, hogy a hibát már észlelték és azonosították (a következő generációs P6 tesztelése során) de az csak nagyon ritkán jelentkezik. A vállalat ezzel lezártnak tekintette a dolgot, a hibát azonban felkapta a média és az FDIV bug széles körben ismertté vált - a vásárlók hirtelen megrohamozták az Intelt azonnali cserét követelve.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A fogyaztókkal korábban semmilyen kapcsolatot nem ápoló, kizárólag számítógépgyártókkal kereskedő cég erre egyáltalán nem volt felkészülve, de néhány nap alatt felállított egy válságstábot egy üres irodahelyiségben, amely a hívásokat és a termékcseréket kezelte. Az Intelnek az FDIV hiba miatt kicserélt processzorok összességében 450 millió dolláros költséget okoztak - 1995-ben, amikor ezt az összeget a vállalat elkönyvelte, éves árbevételének 2,7 százalékát tette ki.

Az örökség

A P5 mikroarchitektúra közvetlen leszármazottjának tekinthető az Intel egyik legelőremutatóbb projektje, a Larrabee, amely mára a Xeon Phi termékben testet is öltött. A nagyon sok, x86-os magot tartalmazó lapka ugyanis kissé módosított P5-ös magokat használ, többszálú végrehajtásra és 64 bites működésre felkészítve. A Xeon Phi ma a világ leggyorsabb szuperszámítógépeiben teljesít szolgálatot - s ezzel az első generációs Pentiumok is szinte változatlan formában élnek tovább ma is.

A processzor öröksége azonban sokkal kézzelfoghatóbb a számítástechnikát a következő két évtizedben domináló Wintel-szövetség megalapozása. Ugyan a Pentium két évvel megelőzte a Windows 95-öt, a rendszer és a processzor szárnyalása kézen fogva indult be, 1995 késő nyarától fogva. Ebben hatalmas szerepe volt a két vállalat összehangolt marketingkampányának, amelyre a számítógépgyártók is nagyban támaszkodtak - a Windows 95-öt futtató, Intel Pentiummal szerelt PC-k a reklámblokkok rendszeres szereplőivé léptek elő, nyilván elsősorban az Egyesült Államokban.

A Pentiummal egyértelműen megszerzett piaci dominanciát a következő architektúra, a Pentium III tette visszavonhatatlanná, az alapoktól újratervezett processzor teljesítményben és fogyasztásban is egészen rendkívülit alkotott. Annyira, hogy a NetBurst architektúra mobilos kudarcát követően ehhez nyúlt vissza az Intel, megfelelő fejlesztés nyomán pedig e fejlődött tovább a ma ismert Core-architektúrává.

Az 1993-ban bemutatkozott processzor közvetlen örököse a munkaállomásokba és szerverekbe szánt Pentium Pro, amely ugyan már a P6 mikroarchitektúrára épült, de a márkanevét a PC-s processzortól örökölte. A Pentium Próval kezdődött meg az Intel terjeszkedése a munkaállomások és szerverek terén, amelynek eredményeképp a vállalat mára mindkét területet teljesen kisajáította szinte - az egykor egyeduralkodó RISC-alapú munkaállomások mára teljesen eltűntek a cégek kínálatából, és a szerverpiacon is totális az Intel Xeonok dominanciája, az eladott szerverchipek számát tekintve a részesedésük 90 százalék feletti - igaz, a nem-x86 szerverek értékben ennél jóval nagyobb szeletet hasítanak ki.