:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. február 12. 13:14

Gates: jó lenne, ha a gimnazisták tanulnának programozni

"Ask me anything", azaz "Kérdezz bármit!" interjún vett részt a Redditen Bill Gates, a Microsoft társalapítója és igazgatótanácsának elnöke, aki évekkel ezelőtt kivonult a szoftvercég irányításából és azóta életét a jótékonykodásnak szentelte - feleségével, Melindával közös alapítványa több mint 36 milliárd dollár felett diszponál és változatos célokat támogat, elsősorban az orvostudomány előremozdítását és a szegénység felszámolását.

A rövid bemutatkozás során maga Gates is elmondta a Reddit látogatóinak, évek óta nem vesz részt a Microsoft életében és elsősorban jótékonykodással foglalkozik, a kérdések egy jó része azért informatikai témájú volt. Ezekből, illetve a rájuk adott válaszokból szemezgettünk.

K: Ha a Microsoft nem indult volna be, mivel foglalkoztál volna?

V: Ha nem jött volna a mikroprocesszor, nem tudom mihez kezdtem volna. Talán orvos lettem volna vagy elméleti matematikus, de ezt nehéz megmondani.

K: Milyen számítógépet használsz most?

V: Egy hete kaptam meg az új Surface Prómat és nagyon jó. Egy Perceptive Pixel kijelzőt használok jelenleg - hatalmas Windows 8 érintős tábla. Ezek idővel egyre olcsóbbak lesznek és széles körben el fognak terjedni...

K: Programozol még? Ha igen, milyen nyelven?

V: Nem annyit, amennyit szeretnék. C, C# és Basic nyelveket használok. Meglep, hogy az új nyelvek nem egyszerűsítették le jobban a prorgamozást. Nagyszerű lenne, ha a legtöbb gimnazista tanulna programozni.

K: Mi a véleményed a nyílt és szabad internetet gátló törekvésekről, amelyeket nemrégiben láthattunk (pl. SOPA)?

V: Ez két dologra utalhat. Az egyik a szabad és fizetős szoftverek aránya. Az internet sokat profitált az ingyenes dolgokból és a fizetősekből is. Érdekes volt látni, ahogy az emberek előállnak a hibrid modellekkel. Még a fizetős dolgoknak is gyakran van egy kör számára ingyenesen elérhető verziója. Még a legnyíltabb dolgokhoz is elérhetők olyan szolgáltatások, amelyekért emberek szívesen fizetnek. A második dolog a névtelenség és azonosíthatóság közötti feszültség. Ez megint egy olyan terület, ahol mindkettő valószínűleg fent fog maradni mert egyes területeken a névtelenség, más területeken pedig az azonosíthatóság az elvárt. Meglep, hogy milyen keveset fejlődött ez a területe, de még biztosan fog.

K: Kíváncsi lennék, mit gondolsz a Windows 8-ról. Szerinted bukás? Nem mondom hogy az, de sokan vannak, akik szerint nem annyira jó és hallani szeretném a véleményed róla.

V: Nagy előrelépés a Windows számára, amit egyre inkább annak fognak látni az emberek, ahogy kijönnek a remek alkalmazások és hardverek.

K: Windows 7 vagy 8? Csak őszintén, Bill!

V: A nagyobb jobb.

K: Melyik, soha el nem készült vagy meg nem jelent Microsoft programot vagy terméket kellett volna piacra dobni?

V: Volt egy gazdag adatbázisunk kliens/felhő adattárolásra, ami az egyik Windows része lett volna és megelőzte a korát. De ez az ötlet újra elő fog kerülni, ahogy a felhős adattárolás kiegészül sémákkal, ahelyett hogy csak egy csomó fájl lenne, és a kliensen pedig ennek egy részleges másolata lenne a séma ismeretével együtt.

K: Ez volt a WinFS?

V: Pontosan!

K: Milyen volt a kapcsolatod Steve Jobsszal? Mindig reméltem, hogy jó haverok és versenytársak vagytok.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

V: Ő és én nagyon tiszteltük egymást. A legnagyobb közös projektünk a Mac volt, amin a Microsoftnál több ember dolgozott mint az Apple-nél mert rengeteg alkalmazást írtunk. Az évek során rendszeresen találkoztam Steve-vel és néhány hónappal a tragikus halála előtt egy egész délutánt töltöttünk együtt.

K: Volt valaha Macintoshod?

V: A Microsoft rengeteg szoftvert készít Macre. Leginkább windowsos gépeket használok, de időről időre kipróbáltam minden Apple terméket.

K: Mit szólsz a Szilícium-völgy kalózai című filmben az ábrázolásodhoz?

V: Meglehetősen pontos volt.

K: Srácok, ti tényleg Binget használtok? Ne már, most komolyan!

V: Komolyan, a Bing jelenleg jobb termék, próbáld csak ki az összehasonlítást. Elfogult vagyok, de a munka, hogy a Binget jobbá tegyük, elképesztő volt.

K: Milyen, mai feltörekvő technológia fogja a következő nagy változást hozni az átlagos fogyasztó életébe, ahhoz hasonlót mint amilyen az otthoni számítógépek hoztak pár éve?

V: A robotok, a mindenhol elérhető képernyők, a beszédalapú interakció mind meg fogják változtatni, ahogy a "számítógépekre" nézünk. Amint a látás, hallás és az olvasás (beleértve a kézírás-felismerést) elkezdenek jól működni, egészen új módokon lépünk kapcsolatba.

K: Mit szoktál kapni a születésnapodra, figyelembe véve, hogy bármit megvehetsz magadnak, amit akarsz?

V: Szabad szoftvert. Nem, csak vicceltem, igazából könyveket.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról