Eladhatatlanok a BlackBerryk
Nyilvánosságra hozta a március 3-án zárult negyedik pénzügyi negyedévének eredményeit a BlackBerryk gyártója. A Research In Motion számai kiábrándítóak, a készülékeladások és a bevétel csökkentek, a mérleg veszteségbe fordult. A céget több vezető is elhagyta.
Folytatódik a Research In Motion zuhanása, a vállalat negyedéves eredményei borús képet festenek. A negyedéves árbevétel 4,2 milliárd dollár volt mindössze, ami éves szinten 25 százalékos csökkenést jelent - a bevétel 68 százaléka hardvereladásból, 27 százalék szolgáltatásokból, 5 százalék szoftverekből folyt be. Három hónap alatt csupán 11,1 millió BlackBerry telefon fogyott, a készülékeladások negyedével csökkentek éves összehasonlításban, miközben az okostelefon-piac továbbra is nő. A társaságnak 500 ezer PlayBookot is sikerült eladnia, de a tablet összesített eladásai alig haladják meg az 1 millió darabot - összehasonlításképp az új iPadből csak a nyitóhétvégén 3 millió fogyott.
Nem menők már a BlackBerryk
A RIM 125 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a negyedév során, miközben egy éve még 934 milliós profitot mutatott a mérleg. A cég számait több egyszeri tétel is lehúzta, a goodwill értékvesztéséből adódóan 355 milliós egyszer költséget kellett elkönyvelnie, ennél sokkal fájdalmasabb, hogy a BlackBerry 7 operációs rendszert futtató készülékei egyáltalán nem fogynak, a felhalmozott raktárkészlet értékcsökkenése 267 millió dollárba fájt a cégnek. Emlékezetes, hogy a megelőző negyedévben az eladhatatlan PlayBook-készletek okoztak 485 millió dolláros értékcsökkenési költséget.
A cég számára komoly problémát jelent, hogy a BlackBerryk már egyáltalán nem számítanak vonzónak a fejlett piacokon (USA, Nyugat-Európa), az eladások jelentős része fejlődő piacokon realizálódik, ahol viszont az olcsóbb, kisebb profittal eladható okostelefonok (pl. a több mint két éves Curve 8520) a kelendőek. Ez az átlagos eladási ár csökkenéséhez és a profitabilitás romlásához vezet. Két éve egy értékesített készüléken még több mint 310 dollár átlagos bevétele volt a RIM-nek, a tavalyi negyedik negyedévben 304 dollár, a most lezárt negyedévben viszont már csak 257 dollár.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Thorsten Heins, a RIM nemrég kinevezett elnök-vezérigazgatója az eredmények kapcsán rendezett elemzői konferenciahíváson hosszasan beszélt a cég előtt álló kihívásokról. Heins alig pár hónapja került a vállalat élére, miután az addigi vezetők, Jim Balsillie és Mike Lazaridis befektetői nyomásra lemondott. Akkor még úgy nyilatkozott, nincs szükség alapvető változásokra, mostanra azonban meggondolta magát, miután alaposan megismerte a RIM működését és a piaci környezetet. "Teljesen világossá vált számomra, hogy nagy változás, amire a RIM-nek szüksége van" - mondta tegnap.
Stratégiai és szervezeti változások kellenek
Az új vezér szerint a BlackBerryk gyártójának vissza kell térnie a gyökerekhez és a vállalati szegmensre kell koncentrálnia, ahol kihasználhatja korábban megszerzett vezető pozícióját. Ehhez a kulcson a BlackBerry 7-es mobilok jelentik, valamint a BlackBerry Mobile Fusion szoftver, amellyel a RIM saját készülékei mellett iOS-t és Androidot futtató okostelefonokat és tableteket is kezelhetnek a céges rendszergazdák.
A RIM nagy reményei a QNX-alapú BlackBerry 10 platformot futtató új készülékek. Heins elmondása szerint májusban, a BlackBerry World eseményen adják ki az első prototípusokat a szoftverfejlesztőknek, ezt követően indulnak meg a tesztek a szolgáltatóknál, majd a kereskedelmi szállítások. Hogy utóbbiakra mikor kerül sor, arra nem tért ki az elnök-vezérigazgató, a korábban közzétett és frissített terméktervek alapján legkorábban ősszel jöhetnek az új BlackBerryk - a cég év végéről beszél. Addig a BB7-es modellekkel kell kihúznia a RIM-nek, amelyeket különféle kedvezményekkel próbál vonzóbbá tenni a vevők számára - ez azonban az egy telefonra jutó bevétel további csökkenését okozhatja. Heins elejtette, hogy néhány héten belül belépőszintű BB7-es okostelefonokat dob piacra a cég.
A második fontos terület, amire a RIM koncentrálni kíván a közeljövőben, a partneri kapcsolatok. Heins elmondása szerint minden lehetőséget megvizsgálnak arra vonatkozóan, hogy a RIM jelenlegi erősségeit és értékeit milyen partnerekkel milyen konstrukcióban lehet tovább erősíteni - korábbi pletykák szerint nem elképzelhetetlen, hogy a vállalati licencelni fogja operációs rendszerét más készülékgyártók számára. Elemzői kérdésre válaszolva Heins annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy a RIM teljesen feladja a hardvergyártást és csak platformfejlesztőként legyen jelen a piacon. "Jelenleg nehéz megmondani, milyen lehetőségek merülnek fel a stratégiai elemzés során, de naprakészen tartunk mindenkit amennyire csak lehet, ahogy halad a vizsgálat."
Az új vezető szerint a cégnek alapos szervezeti átalakulásra is szüksége van, hogy hatékonyabban működjön - ez magában foglalja a gyártás és az ellátási lánc átalakítását a költségek lefaragása érdekében, valamint a szervezeti felépítés módosítását. "A szervezeti felépítés vizsgálatánál olyan komplexitásokra akadtunk, amelyek nem segítik a hatékony üzleti működést. Emellett több területen hiányzik a közvetlen elszámoltathatóság, amely gátolja a tehetséges emberek azonnali döntéshozatalát és új ötletek meg tervek gyors megvalósítását" - mondta el Heins. A cégen belül csak CORE programnak nevezett kezdeményezés célja, hogy éves szinten 1 milliárd dollár költséget takarítson meg.
Személyi változásokról is beszámolt RIM: 13 év után távozik a vállalattól David Yach, a szoftverrészleg műszaki vezetője, valamint Jim Rowan, a vállalat operatív igazgatója, aki 4 évet töltött a cégnél. Yach helyét Dan Dodge veszi át, az új operatív igazgatót pedig keresi a cég, mint ahogy az új marketing-vezetőjét is. Tegnapi bejelentés szerint elhagyja a vállalat igazgatótanácsát Jim Balsillie, aki év elején mondott le elnök-vezérigazgatói pozíciójáról.
Nincs előrejelzés
A most lezárt pénzügyi év bevétele 18,4 milliárd dollár, ami éves szinten 7 százalékos csökkenést jelent, az 1,2 milliárdos nettó nyereség pedig a tavalyi harmada. A cég kezéből kicsúszott az irányítás, a következő negyedévekre nincs konkrét pénzügyi előrejelzése, a vállalat nem hozta nyilvánosságra, mekkora bevételre és eredményre számít, illetve hány okostelefont ad majd el. A Yahoo! Finance által megkérdezett elemzők a most kezdődött évben 17,3 milliárdos bevételt várnak.