Kipróbáltuk: Lenovo ThinkPad T410, a Transformer
A T-sorozat 14 hüvelykes darabjai mindig a ThinkPadek igazi igáslovainak számítottak, megfelelő egyensúlyt teremtve a teljesítmény, a tömeg és méret között. A sorozat jelenleg kapható képviselője a T410, ennek új, Optimus grafikával ellátott változata járt nálunk.
A ThinkPad vonal sokak fejében a windowsos noteszgépek netovábbját jelenti, legyen szó teljesítményről, minőségről, hordozhatóságról, vagy éppen árról. Igen, a legendát meg kell fizetni, de a felhasználók nem panaszkodnak, tudják, hogy prémium terméket kapnak kézbe. Ez igaz is volt, amíg a Lenovo át nem vette a márkát az IBM-től, azóta a ThinkPad márkanév kissé megkopott, de sokkal elérhetőbbé is vált, köszönhetően az Edge és SL-sorozatú noteszeknek.
Külcsín
A T410 egy hamisítatlan ThinkPad. Hiába írunk 2011-et, a Lenovo nem hajlandó szakítani a másfél évtizedes hagyománnyal. Ez pedig így jó, a matt fekete burkolat ma sem néz ki rosszul, a részleteken pedig tetten érhető a folyamatos design-frissítés az egyszerűség és letisztultság jegyében. Összehasonlítva akár egy pár évvel ezelőtti ThinkPaddel, a mai modellek egyszerűbb vonalakkal, nagy, egybefüggő felületekkel operálnak, de fogyóban a visszajelző fények garmadája is. Az összeszerelési minőség kezd visszatérni a legendás IBM színvonalához, az előző generációból kispórolt minőségi érzés jórészt visszatért a gépekbe - bár egy laza műanyag fedlappal még a vadonatúj tesztgép is rendelkezett. Ennek ellenére a noteszgép rendkívül összeszerelt benyomást kelt, a billentyűzet még extrém nyomásra sem hajlik, sarkánál felemelve pedig az unibody kialakításokkal vetekedően merev.
A gépben van bizony anyag, ezt a mérleg is tanúsítja, 2350 grammos (6 cellás akkuval) tömegével nem tartozik a legkönnyebbek közé. A tömegért cserébe másfajta kényelmet kapunk: a masszív hűtőrendszernek köszönhetően a gép egyáltalán nem forrósodik, még tartós, csúcsteljesítményhez közel járó kihasználtság mellett sem, a hűtőventilátor pedig még ilyen körülmények között sem válik hallhatóvá az irodában. A kitűnő hűtőrendszerért nem csak tömegben fizetünk, a gép meglehetősen vastag is, ezt a csatlakozók széles választékával próbálja ellensúlyozni. A T410-en így kétféle videokimentettel (VGA és DisplayPort), LAN-, telefon-, eSATA-, Firewire 400 csatlakozókkal, kártyaolvasóval, ExpressCard- bemenettel és integrált audiocsatlakozóval találkozunk.
A gépen 4 USB-csatlakozó is van, amelyből egy még akkor is képes áramot leadni, amikor a noteszt alvó üzemmódba helyezzük, így képes USB-s eszközöket tölteni. Az integrált audiocsatlakozó ugyanakkor azt jelenti, hogy választanunk kell - mikrofonbemenetként vagy -kimenetként használjuk a konnektort. A géppel beépített DVD-írót is kapunk - bár erősen kérdéses, hogy ennek van még létjogosultsága 2011-ben.
Belbecs
A fedelet kinyitva a megszokottnál nagyobb felbontású, 1440x900 pixeles, matt kijelzővel néz szembe a felhasználó. A kijelző kifejezetten nagy fényerejű (200 nit), az irodai monitoroknál hidegebb fényű, szabadban még napfényben is kiválóan olvasható. A betekintési szögek azonban egyszerűen katasztrofálisak, ilyen minőségű panel a legolcsóbb netbookokban kap helyet, a Lenovo csúcsmodelljében semmi keresnivalója nem lenne. A függőleges betekintési szög annyira szűk, hogy a noteszgépet ölben tartva folyamatosan állítani kell a kijelzőt, keresve az ideális pozíciót - majd ha kicsit változtatunk a pozíciónkon, állíthatjuk újra. Valahol érthető, hogy az üzleti gépnek nem kell multimédiás kijelző, de ez a számítógép legfontosabb kimeneti interfésze, a prémium kategóriás laptop megérdemelt volna egy jobb panelt.
A képernyő alatt találjuk a billentyűzetet, amely méltó a hírnevére és minden porcikájában hozza a minőségi érzést. Nem hajlik, nem görbül, hanem végtelenül finoman teszi a dolgát - a ThinkPad billentyűzeteket pontosan ezért szeretjük. A kiosztás a tavaly bevezetett új módit követi, az extra méretű Esc és Backspace billentyűkkel. A billentyűzet a szokásoknak megfelelően kávébiztos, a kiömlő folyadékot nem engedi a gép belsejébe jutni, hanem egy lyukon átengedi. A touchpad szintén a már látott, pici hólyagos verzió, multitouch-csal. Az érintőfelület nagyon jól használható és pontos, a gesztusok közül azonban gyakorlatilag csak a kétujjas görgetés működik úgy, ahogy elvárható, a többi azonban haszontalan, felesleges és nem is mindig működik.
A gépben beépített Qualcomm Gobi 2000-es HSPA-modem és GPS is volt, vonatos tesztünk során a országhatárig gyakorlatilag folyamatosan biztosította az internetezéshez szükséges sávszélességet - Opera Turbo használatával még EDGE hozzáféréssel is egész kényelmesen lehet böngészni, 3G-s hozzáféréssel pedig már a Youtube-videók is akadozásmentesen mentek. Megfelelő adatcsomaggal a Gobi városi környezetben alkalmas arra, hogy teljesen felmentsen a Wi-FI hotspotok vadászata alól. A GPS használata már korlátozottabb, nem valószínű, hogy a felhasználó csak azért előveszi a noteszgépét, hogy ellenőrizze a földrajzi koordinátáit.
Nyers erő
A tesztgépben az Intel kétmagos, Core i7 620M jelű processzora dolgozik 2,66 GHz-es névleges frekvencián, 4 gigabájt DDR3 memória társaságában. Tétlenül 1,2 GHz-re áll be az órajel, teljes terhelés alatt pedig a Turbo Boostnak köszönhetően 3,33 GHz-re is felmegy - ez pedig 28 százalékos növekedés jár, ami már nem tudható be pusztán marketingfogásnak. A 35 wattos TDP-vel rendelkező processzor nem is okozott csalódást a nyers teljesítményt tekintve, a fejlett energiagazdálkodásnak megfelelően pedig az akkus üzemidőt sem rövidítette le túlságosan. A Photoshop Retouch Artists tesztben a gép 26 másodperc körül teljesített, ami egy Core 2 Duo E8600-as, vagy egy Phenom II X4 920 teljesítményének felel meg, a mobilprocesszorok között azonban csak a négymagos CPU-k tudják komolyabban megverni.
A cikk igazi apropóját az Optimus technológia adja, amely az NVIDIA megoldása az integrált és dedikált grafika közötti zökkenőmentes váltásra. A gépet néhány hétig használva nyugodtan elmondhatjuk, hogy a megoldás jól működik, és mára valóban érett a mindennapi használatra. Ugyan az első, a technológiával érkező noteszgépek még küzdöttek néhány gyermekbetegséggel, de a Lenovo implementációja és az NVIDIA meghajtók már annyira érettek, hogy a rendszer probléma nélkül működött.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
Mint ismeretes, az Optimus az NVIDIA válasza az Intel processzorba integrált grafikus vezérlőire. Az ügyes húzással az NVIDIA a processzorra bízza a 2D-s és könnyű 3D-s grafikai munkát, és csak akkor lép működésbe, mikor valóban szükség van rá. Így az Optimus nem csökkenti az akkus üzemidőt, a grafikus teljesítményt azonban megsokszorozza. Az NVIDIA lapkák CUDA-kompatibilisek is, így az extra teljesítmény nem csak grafikus munkára, hanem egyéb feladatokra is felhasználható.
A probléma, hogy a Lenovo a T410-et az NVIDIA üzleti alkalmazásokra optimalizált Quadro NVS 3100-as chipjével látta el, ez pedig egy alsó kategóriás lapka, 16 darab 600 MHz-en futó CUDA maggal. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a számítógép alkalmas modern játékok futtatására alacsonyabb minőség mellett, a Core i7 processzor azonban jelentősen erősebb azokban a feladatokban, ahol a CUDA segíthetett volna. Egy 23 perces tesztvideót csak a CPU-t dolgoztatva 304 másodperc alatt tudtunk iPod-kompatibilissé tenni, ugyanez a feladat azonban a CUDA-t használó Badaboommal 670 másodpercig tartott. A komolyabb videochipek természetesen még ezt a processzort is simán kenterbe verik, a Lenovo által beépített mag azonban egyszerűen túl gyenge a GPGPU feladatra.
Ettől függetlenül az Optimus egy jó és hatékony megoldás az Arrandale Centrino platform gyengeségére, az Intel grafikák harmatos teljesítményére, így jelenléte semmiképp nem haszontalan - de egy erősebb, akár középkategóriás grafikus mag sokat dobott volna a gyorsítható feladatok végrehajtásán. Ahogy korábban említettük, a gép nagyon jól bírja az elhúzódó terhelést is, a grafikus kártyát és a processzort is folyamatosan terhelve a gép alja nem lesz kellemetlenül meleg.
A napokban bejelentett, következő generációs ThinkPad T420 már a Sandy Bridge processzorokra épül, ezek videokonvertálásban félelmetesen gyorsak (a QuickSync néven a processzorra integrált specializált számolóegységeknek köszönhetően), grafikus teljesítményben pedig megverik a belépő szintű dedikált eszközöket. A megismert Optimus megoldás ezzel feleslegessé válik majd, a drága technológia pedig oda kerül, ahol valóban használható és értékes: a közép- és felsőkategóriába.
Bár a fél terabájtos merevlemez méretesnek számít, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a teljesítményorientált laptopokban már nincs helye, még a 7200-as percenkénti fordulatszám sem menti meg a beépített merevlemezt attól, hogy súlyosan visszafogja az egész számítógépet - legyen szó bootolásról vagy programindításról. A szerkesztőség által használt Intel X25-M típusú SSD-k ideális esetben akár 300-szor, de legrosszabb esetben is hatszor annyi IO-művelet elvégzésére képesek mint a T410-ben található Seagate Momentus. Ha pedig mégis szükség lenne a méretes háttértárra, akkor egy külső merevlemez beszerzésével ez a gond is orvosolható.
Az akkus üzemidő a teljesítményre optimalizált gép esetében nem fontos vételi szempont, ennek ellenére nem lehet panasz a ThinkPad T410-re: optimalizálva az energiafelhasználást 4 óra fölötti üzemidő is kihozható a 6 cellás, 57 wattórás akkuból, bár az is igaz, hogy teljes terhelés mellett az egy órát alig haladja meg az üzemidő.
Konklúzió
A T410 a ThinkPad-sorozat minden alkalmazásra megfelelő tagja. Méreténél és tömegénél fogva a könnyen hordozható kategória felső határán helyezkedik el, akkus üzemideje átlagos. A tesztgép csúcskonfigurációja az átlagos asztali gépek teljesítményét hozza, ami abszolút elismerésre méltó egy noteszgéptől. A Lenovo természetesen kínál még gyorsabb gépeket is, a W sorozat mobil munkaállomásai szólnak azoknak, akik a T-k teljesítményét keveslik. A gép összességében csak dicséretet érdemel, a rohamléptekben javuló összeszerelési minőség és a teljesítmény igen meggyőző prémium kombinációt ad. A kijelzőt és az elavult merevlemezes tárolót leszámítva a T410 jó mindenes.
Balra az X200, jobbra a T410.
A cikk ezzel a konklúzióval véget is érhetne, azonban a noteszgép piaci helyzetéhez szükséges még egy paraméter ismerete: a nálunk járt tesztmodell mintegy félmillió forintba kerül, így azonban már nem csak a belépő modellekkel szemben kell megállnia a helyét, hanem arról is meg kell győznie a vásárlókat, hogy miért éri meg ez a gép két kiváló középkategóriás notebook árát. Amennyiben kis kompromisszumokra képesek vagyunk, lényegesen olcsóbban vehetünk szinte ilyen jó notebookot. ThinkPad-fanatikusoknak és jó, kiegyensúlyozott teljesítményre vágyó, anyagi forrásaiban nem korlátozott felhasználók számára kiváló választás lehet a T410. Ha nem szeretik az Apple-termékeket.