:

Szerző: Dojcsák Dániel

2010. október 14. 14:10

A Microsoft és a Facebook összeállt a Google ellen

A legnagyobb közösségi hálózat már eddig is sok borsot tört a Google orra alá, de a Facebook mostani bejelentése talán az eddigiek közül a legveszélyesebb lehet. A Facebook összeállt a Microsoft Binggel és a közösségi hálózat adatait felhasználva pontosabb, relevánsabb találatokat szállít az internetezőknek.

A Microsoft és a Facebook tegnap bejelentette, a Bing keresőmotor felhasználja a felhasználók kapcsolatrendszerét, megosztott adatait, linkjeit a Facebookról, hogy a Google-nál használhatóbb, értékesebb találatokat tudjon felmutatni. A két cég között már eddig is volt kapcsolat, hiszen a Microsoft 2007 októberében 240 millió dollárért vásárolt 1,6 százalékos részt a Facebookban és a közösségi oldal keresője is a Bing motorra épül. A két cég az elmúlt három évben igyekezett több területen is együttműködni. Erre példa például az új Windows Live felületen belüli erős Facebook-integráció, vagy éppenséggel a webes Office csomag speciálisan Facebook-felhasználók számára formált változata.

A keresési ágazat fejlesztése viszont ezeknél sokkal érdekesebb eset. A Google hosszú ideje megingathatatlan a keresőpiacon, a kudarcok leginkább azokon a piacokon érik, ahová sokadik szereplőként szeretne betörni, ilyenek a közösségi hálózatok is. A Microsoft és a Facebook összeborulásával létrejöhet egy olyan kereső, ami képes valóban megkülönböztetni magát a Google végletekig minimalista, de éppen ezért funkcionális keresőjétől. A Bing hiába cicomázta ki felületét, valójában az emberek nem érzékeltek jelentős különbséget a Google-höz képest, nem volt elegendő motiváció a váltásra. Ha az új, közösségi forrásokból táplálkozó kereső beválik, akkor sok felhasználó választás elé jut, s érvek alapján hagyhatja faképnél a Google-t.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A projektet tegnap a Microsoft Sziliícium-völgyben lévő irodájában mutatta be Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője. Beszédében érdekes módon egyetlen egyszer sem említette név szerint a Google-t, csupán azt mondta, hogy a Microsoft a többieknél sokkal inkább akar kihozni valamit a keresőjéből. Zuckerberg mellett Qi Lu, a Microsoft online-szolgáltatásokért felelős elnöke vett részt a rendezvényen, biztosítva arról a közönséget, hogy ezt Redmondban is komolyan gondolják.

Az egyetlen probléma talán a személyiségi jogok kérdése, ugyanis a felvázolt terv szerint a Bing közvetlenül hozzáfér majd minden publikus adathoz a Facebookon. A szolgáltatás ráadásul automatikusan jár mindenkinek, s csak annál kapcsolják ki a gyűjtést és rendszerezést, aki ezt külön beállítja. A Bing hozzáfér és használja is a felhasználók publikus képeit, ismerőseik listáját, megosztott linkjeit és a publikus bejegyzéseket is. Eközben a Google robotjai valamivel korlátozottabb mennyiségű adatot tudnak kiszedni a közösségi hálózatról, de a Facebook szerint ez nem a Microsofttal való megállapodás miatt alakul így. A Bing-Facebook összeborulás hatásai miatt aggódók számár némi megnyugvást jelenthet, hogy egyelőre a Bing keresések adatai nem jutnak vissza a Facebook-hoz, az egyezség kizárólag egyirányú információáramlásról szól.

a címlapról