30 éves a Sinclair ZX Spectrum

A 8 bites mikroszámítógépek hőskorából a Commodore 64 az, amiről jobbára mindenki hallott. Nem csoda, mind a mai napig a világ legnagyobb számban értékesített számítógépének a kitüntető címével büszkélkedhet – legalábbis a Guiness Rekordok Könyve szerint biztosan. Volt azonban egy másik mikrogép, ami nagyon sok szempontból legalább ekkora lábnyomot hagyott Európa és Kelet-Európa otthoni számítógépes kultúrájának – a nyolcvanas években még jobbára – szűz havában: a Sinclair ZX Spectrum. Hogy objektív képet kapjunk arról, hogy a ZX Spectrum miben volt kiemelkedő, érdemes szót ejtenünk az emberről a gép – pontosabban a cég – mögött, illetve a Spectrum elődeiről.

Az ember a név mögött

Clive Marles Sinclair 1940. július 30-án született. A mérnök családból származó kisfiú kiemelkedően tehetséges volt a matematika területén és a nyári szünetek java részét is fúrással-faragással töltötte, míg kortársai a bőrt kergették. Még javában középiskolába járt, amikor az első cikke megjelent egy elektronikai hobbistáknak szóló lapban, majd 1961 júliusának végén céget alapított és belevágott az elektronikai készletek kifejlesztésébe, amiket  postai csomagküldéses rendszerben értékesített. Sinclair hamar rájött azonban, hogy a tőkéje nem fedezi első termékének, egy tranzisztoros zsebrádió-készlet alkatrészeinek beszerzési költségeit sem, így szerkesztőnek szegődött egy elektronikai laphoz, ahol folyamatosan publikált, és könyvei is megjelentek, természetesen  elektronikai témákban. Érdeklődése leginkább akörül forgott, hogyan lehetne elektronikai eszközöket egyszerűbbekké, kisebbeké tenni.

Cégei az évek során számos terméket piacra dobtak, ami egyrészt példázza szerteágazó érdeklődési körű feltalálói zsenijét, hiszen ezek között apró erősítőktől és rádióktól kezdve, zsebszámológépeken át, karórát, összehajtogatható kerékpárt, de még búvároknak készülő elektromos hajtású, fogantyús torpedónak tűnő, víz alatti "segédmotort" is találunk. Sinclair tehát elsősorban feltaláló és csak másodsorban üzletember, nem szakosodott igazán semmire, mindig abba vágott bele, ami éppen érdekelte és aztán az vagy találkozott a piac igényeivel, vagy nem.

Még diplomáciai bonyodalom is kerekedett abból, hogy egy szovjet diplomata vásárolt egy Sinclair zsebszámológépet, történetesen egy olyan típust, ami arról volt hírhedt, hogyha hosszú időn keresztül bekapcsolva maradt, akkor úgy felforrósította a telepeit, hogy azok akár tüzet is voltak képesek okozni. Emberünk a Moszkvába tartó gépre úgy szállt fel, hogy a gép az ingzsebében volt és bekapcsolva maradt. Diplomatánk elszunnyadt, majd arra riadt fel, hogy égető fájdalmat érez és füstöl a zsebe.

A ZX80

Sinclairnek közel sem a Spectrum volt az első számítógépe, amin dolgozott. Már 1977-ben piacra dobott egy Microcumputer Kit 14 (MK14) nevű készletet a Science of Cambridge nevű cégének égisze alatt. A gép az akkori szokásoknak megfelelően még csak házzal sem rendelkezett, a csupasz nyomtatott áramköri lemezen csücsült minden alkatrésze, beleértve a 20 gombos billentyűzetet és a 8 vagy 9 számjegyes, 7-szegmenses, piros LED kijelzőt. A National Semiconductor SC/MP CPU-t (INS8060), 256 bájt(!) RAM-ot hordozó géphez a magnós, vagy PROM-os adattárolás opcionális volt, de igazán az tette forradalmivá, hogy az ára mindössze 39,95 angol font volt. Egyes források egészen meglepő eladott mennyiségről, 50 ezer darabról számolnak be.

Az 1980-ban megjelenő ZX80 azonban már bátran volt tekinthető otthoni számítógépnek, hiszen nem csak készletként, hanem készre szerelve is forgalomba hozták, ugyanakkor még mindig csak postai csomagküldés útján volt beszerezhető. Ennek ellenére az első, 100 angol fontnál olcsóbb (99,95) otthoni számítógép kitüntető címét is magáénak vallhatta a szigetországban. Jim Westwood tervezte a gép hardverét, melyen nagyon sok tekintetben magán hordozza a későbbi, Z80-alapú Sinclair gépek jellegzetességeit. Amúgy a gép nevének első karaktere is a legendás nyolcbites Zilog CPU-tól jön, míg a második "a titkos összetevőt" jelenti, a szám pedig a piacra dobás évét. A 3,25 megahertzes processzorhoz 1 kilobájt RAM és 4 kilobájt ROM társult.

^{Sinclair ZX80}

A Sinclair gépek közül elsőként hétköznapi, otthoni televízióhoz lehetett hozzákötni annak antennabemenetén keresztül. Ez meg is nehezíti a mai gyűjtők életét, mert az RF-jeléből hiányzik az úgynevezett black signal, amit a modern televíziókészülékek automata állomáskereső szolgáltatása megtalálhatna, így csak olyan tévén lehet belőle képet csiholni, amelyeket manuálisan is lehet hangolni. A gép 32x24 karakteres felbontású, fekete-fehér képet produkált, hangot pedig egyáltalán nem szolgáltatott. A háttértárolást is egyszerűen oldották meg, a drága floppymeghajtó helyett kutyaközönséges, olcsó, mono kazettás magnóval.

A ZX80 szerkezete amúgy zseniálisan egyszerű, szabványos TTL alkatrészekből épül fel, egyedül a ROM tartalom volt egyedi. Éppen ezért nagyon egyszerű volt a gépet lemásolni – ez a másolás aztán lelkesen folyt a későbbi Sinclair-gépek esetében is. Az Egyesült Államokban MicroAce néven született a ZX80-nak teljesen illegális klónja, míg Braziliában a Nova Eletrônica/Prológica NE-Z80 illetve Microdigital TK-82 látott napvilágot.

Rick Dickinson tervezte a gép külsejét. Az olcsóságra való törekvés látszik a felhasznált anyagon. A fehér műanyag csak kicsivel vastagabb mint egy tejfölösdoboz és körben műanyag bolhák – hasonlók, mint amik mondjuk egy autó ajtajának borítását tartja a helyén – fogják össze a két darabból álló gépházat. Szellőzőnyílásokat nem alakítottak ki rajta, a hátsó-felső fertályon látható csíkok pusztán dekorációs célt szolgáltak. Így ha olyan ZX80-at látunk, aminek nincs itt-ott megsárgulva a gépháza, biztosak lehetünk benne, hogy azt egyáltalán nem használták és napfény sem nagyon érte.

Ha valaki emlékszik még a korszak magyarországi nyolcbites iskolaszámítógépére, a Primóra, akkor nagyon könnyű dolgunk van a gép elején található membránbillentyűzet leírásánál: valami olyasmi, mint a Primóé volt. A Sinclair gépeknek legendásan pocsék billentyűzete volt, bár felvállaltan szubjektív véleményem szerint a ZX80, ZX81, ZX Spectrum triumvirátusból a legelsőnek volt a legkevésbé vacak megoldása.

Annál érdekesebb volt azonban a billentyűzet szervezése, mely leginkább a tudományos kalkulátorokéra emlékeztetett. Az amúgy zseniálisan letisztult, nagyon jól tanulható BASIC interpreter parancsait nem karakterenként kellett bebillentyűzni, hanem minden billentyűhöz hozzá volt rendelve egy-egy BASIC parancsszó, logikusan a kezdőbetűhöz kapcsolódóan (például N: Next, C: Cls), ami nagyon megkönnyítette a tanuló dolgát, egyúttal kiküszöbölve a szintaxishibák túlnyomó többségét, ami nagyon jól jött annak, aki még magával az angol nyelvvel is csak ismerkedett akkor. Egy billentyű természetesen több funkcióval bírt, amik között a Shift segítségével lehetett váltani.

A ZX80 műszakilag nem volt forradalmi, de az akkori konkurensekhez képest az ára egészen szenzációs volt. Sinclair tanulásra szánta a gépét és az akkori, hasonló indíttatású konkurensek ebben a tekintetben nem tudták vele felvenni a versenyt. A megrendelt – akár összeszerelt, akár készletben értékesített – gépekre gyakran hónapokat kellett várni, annyira népszerűnek bizonyult a tenyérnyinél valamivel nagyobb apróság. A különböző források 50-100 ezer közé teszik a legyártott példányszámot, ha ez igaz, akkor 1980-ban az Egyesült Királyság háztartásaiban több számítógép volt található mint bárhol máshol a világon.

ZX81

1981 márciusában jelent meg a következő Sinclair-gép. Nagyon hasonlított a ZX80-ra, ami nem csoda, hiszen annak továbbfejlesztéséből hozták létre - Sinclair egy későbbi visszatekintésében egyenesen úgy nyilatkozott a ZX80-ról, mint a ZX81-hez vezető lépcsőfokról. A gép szíve változatlanul a Z80 processzor, de egy speciális alkatrészt, a Sinclair Research által tervezett és a Ferranti gyártotta "bedrótozatlan" kapumátrixot (Uncommitted Logic Array, azaz ULA) tartalmazott, amely a ZX80 tizennyolc chipjét váltotta ki. A ZX81 ára 69,95 font volt készre szerelten és 49,95 kitként - még mindig az ár volt a legnagyobb vonzereje. Egy 1982 decemberéből származó összehasonlító lista szerint a ZX81 amerikai megfelelője – igaz a ZX81-hez képest dupla, 2 kilobájt memóriával –, a Timex Sinclair TS1000 gép 99,95 amerikai dollárba került, míg a Commodore VIC-20 260-ba, az Apple II Plus pedig 1330-ba.

^{Sincair ZX81}

Az újdonság már egy sokkal strapabíróbb, fekete készülékházba került, és ami még fontosabb, képes volt megbirkózni a decimális lebegőpontos műveletekkel és tudományos számításokkal. A cég a ZX80 tulajdonosok számára kínált egy módosított ROM-ot, melynek segítségével ZX81-é fejleszthették gépüket. A szintén 1 kilobájt memóriájú ZX81-ek gyakorlatilag kötelező extra tartozéka volt a 16 kilobájtos memóriabővítő, amely kompatibilis volt az elődmodellel is - lévén ugyanolyan bővítőcsatlakozót építettek rájuk. Sinclair bejelentette, hogy egy apró nyomtatót is piacra dob majd, amely szintén mindkét géppel kompatibilis. A ZX81 azonban sokkal szélesebb fogyasztói közönséghez jutott el, hiszen ez a gép már elektronikai üzletekben is kapható volt, nem csak postai csomagküldés útján.

Sinclair változatlanul a tanulás eszközét látta gépeiben, így nem kicsit érezte sértve magát, amikor kihagyták az iskolák számítógép-beszerzését támogató kormányprogramból – a Sinclair gépek nem szerepeltek a támogatott gépek listáján, holott sikerül nyilvánvaló volt, alacsony áruk pedig felettébb vonzó. Így a fejlettebb géppel és a nyomtató ígéretével a háta mögött Sinclair elhatározta, hogy megpróbál betörni erre a piacra is, és iskolák számára összeállította a saját féláras ajánlatát. Egy gépet és egy 16K-s memóriabővítőt az oktatási intézményeknek mindössze hatvan fontért adott és opciót kínált a ZX Printerre, mondván amikor az majd megjelenik, féláron vásárolhatják meg. Így egy teljes ZX81 rendszer ára 90 fontra rúgott az iskolák számára, míg a legolcsóbb konkurens ajánlat 130 font volt. Körülbelül 2300 iskola vásárolt a Sinclair csomagból – gyakran nem is egyetlen példányt.

A ZX81 óriási sikert aratott. Az értékesített mennyiség tekintetében eltérőek a vélemények, a különböző források 300 ezer és "másfél milliónál több" közötti számokról beszélnek. Inkább az utóbbi tűnik valószínűnek, hiszen többek közt Japánban, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Államokban is forgalmazták a gépet. Ráadásul az sem világos, hogy ebbe beleszámolják-e a hivatalos, Timex Sinclair név alatt futó amerikai klónokat, vagy sem. Az viszont biztos, hogy az illegális kópiákat nem számították ide, pedig volt belőlük bőven, brazil, argentin, olasz és kínai (hongkongi) cégek másolták a gépet. Ez utóbbi tény azért mókás, mert akkoriban Hong Kong brit fennhatóság alatt állt.

A Spectrum

1982. április 23-án látott napvilágot a legnagyobb sikert arató Sinclair-gép, a ZX Spectrum. A gép hardverét Richard Altwasser tervezte, a megjelenésért pedig ugyanaz a Rick Dickinson volt felelős, mint a korábbi két Sinclair-gépért is. A névből sejthetően a Spectrum legnagyobb attrakciója a színes grafikus megjelenítés. Hét alapszínét már BASIC-ben is két árnyalatban volt képes produkálni, amihez jött még a fekete is, így összesen 15 színárnyalat jelenhetett meg, 32x24 karakteres kiosztásban, 256x192 képpontos grafikus felbontásban. A Spectrum már hangok kiadására is képes volt, igaz, nem a tévén keresztül, hanem saját apró, beépített hangszóróján szólalhatott meg egy csatornás, tízoktávos hang.

A billentyűzete annyiban változott a ZX81-hez képest, hogy egy a mai PC-s billentyűzetekben találhatókra nagyon hasonlító, de azoknál lényegesen sérülékenyebb és meglehetősen vacak billentyűfólia membrán felé egy gumiborítás került, ami legalább a valódi billentyűzet látszatát keltette. A parancsok bevitelének szervezése – egy-egy BASIC parancsot nem szavanként kellett bebillentyűzni, hanem különböző funkcióbillentyűk használatával előre definiált séma alapján – változatlan maradt.

^{Sinclair ZX Spectrum: született 1982. április 23.}

A Spectrum kezdetben két verzióban létezett. A 16 kilobájt RAM-mal szerelt változatot 125 fonttért, a 48 kilobájtosat 175 fontrét kínálták - az olcsóbbikhoz pedig 60 fontért lehetett 32 kilobájtos belső memóriabővítést venni. Így Sinclair elrugaszkodott attól az elképzeléstől, hogy 100 angol font alatti áron kínálja gépeit, de még így is messze olcsóbb volt a konkurenciánál, a piac pedig 1982-re megérett ahhoz, hogy hajlandó legyen kifizetni ezt a magasabb árat.

A ZX Spectrum volt a leghosszabb életű Sinclair számítógép. Összesen hét, jól megkülönböztethető változata látott napvilágot. 1982-ben jelent meg a klasszikus "gumigombos" ZX Spectrum 16 és 48 kilobájtos változata, amelyet 1984-ben követett a csupán küllemében megváltozott ZX Spectrum+. Ennek bár sokkal tekintélyesebb külseje volt mint az eredetinek, de éppen olyan vacak billentyűfóliát találunk benne a műanyag gombok alatt, mint a gumigombos változatban. A gépházat külön is árulták, hogy a felhasználók átépíthessék belé az eredeti Spectrum nyomtatott áramköri lemezét. Az egyetlen funkcionális extra az eredetihez képest a resetgomb volt.

1985-ben jelent meg a ZX Spectrum 128K, amit először a Sinclair-gépek második legnagyobb piacán, Spanyolországban dobtak piacra. Bár nagyon hasonlított a Spectrum+-ra – leszámítva egy jókora és nagyon forró hűtőbordát a jobb oldalán – az igazi különbségek a dobozon belül rejtőztek. A legfontosabb különbség a 128 kilobájt RAM, egy új, háromcsatornás, az Atari ST-jéhez igen hasonló hangchip, egy új BASIC interpreter és új csatlakozók – köztük végre monitorkimenet. Spanyolországban egy külső, numerikus billentyűzet is járt a géphez, amiért az Egyesült Királyságban még külön 19,95 fontot kértek el attól, aki hajlandó volt kifizetni a gép 179,95 fontos árán felül.

^{Spectrum 128K extra billentyűzettel}

Bár a ZX Spectrum+-nál lényegesen többet tudó gép mindössze 50 fonttal volt drágább az elődnél, nagyon rossz időszakban került a piacra, a karácsonyi csúcs helyett a csendes februárban, ami visszafogott érdeklődést eredményezett. Ráadásul a megváltoztatott hardver kompatibilitási problémákat hozott elő a már létező hardverbővítések és szoftverek egy részénél. Végül úgy alakult, hogy ez volt az utolsó Sinclair-gép, melyet a Sinclair Research neve alatt dobtak piacra, ugyanis a Sinclair számítógépes üzletágát 1986-ban átvette az Amstrad, amely felhagyott a gyártásával és mindössze hat hónap után le is vette a polcokról.

1987-ben és 1988-ban került az üzletekbe a ZX Spectrum 128K +2 és Spectrum +2A/+2B, amelyeket már az Amstrad elképzeléseinek megfelelően fejlesztettek ki. Ekkorra az otthoni számítógépek egyik legfelkapottabb felhasználási területévé a játékok váltak, ennek megfelelően az Amstradnél sem tekintettek másként a Spectrumokra, mint játékgépekre. Ezt jól példázza az is, hogy a gombokra nem kerültek fel a velük előhívható BASIC parancsszavak, jóformán csak a LOAD parancs és az idézőjel került kiemelésre, ami a játékok betöltéséhez volt elengedhetetlen. Az Amstrad olyan csomagokat dobott piacra mint a "James Bond 007 Action Pack", amely játékokat és fénypisztolyokat is tartalmazott. Meglepő módon a Spectrum +2 nagyon sikeres termék volt.

^{Spectrum +2}

A Spectrum +2 külsőre teljesen különbözött az elődmodellektől, végre valódi billentyűzete volt és beépített magnója. Ami a gépen belül volt, alapvetően nagyon hasonlított a 128K-ra, de változtattak a ROM-on, így még több kompatibilitási problémát okozva a korábbi szoftverekkel. Az is bosszantó hiányosság volt, hogy ellentétben az Amstrad-gépekkel, a Spectrumokon a magnónak nem volt számlálója. A Spectrum +2-őt költségtakarékossági okok miatt már Tajvanon gyártották, így az lett az első Spectrum, és az első Sinclair-termék, mely nem az Egyesült Királyságban készült.

^{Spectrum +3}

Egy évvel később, 1988-ban jelent meg az utolsó Spectrum. A +3-ban 3 hüvelykes, az Amstrad által kifejlesztett floppymeghajtó dolgozott - Izgalmasan hangzik, főleg azok számára, akik magnóról töltögették több-kevesebb türelemmel a programokat az akkori nyolcbites gépek előtt ülve. De sajnos a +3 fájdalmasan későn érkezett és teljesen abszurd, 250 fontos áron kínálták, miközben már a piacon voltak olyan lényegesen fejlettebb gépek mint az Atari ST és a Commodore Amiga. Hiába vetették be a +2-nél még működő cselt, a speciális csomagokat, a +3 egyszerűen kiöregedett a piacról. Ha néhány évvel korábban érkezik és 3,5" vagy 1,2" floppyval szerelik, nagy siker lehetett volna. Az Amstrad nagyjából 1992-ig forgalmazta a Spectrumokat, mikor végleg kiszorították a gépet a piacról a sokkal fejlettebb 16 és 32 bites gépek.

^{Balra az Amstrad saját fejlesztésű 3" floppyja}

A ZX-gépekhez hasonlóan a Spectrumot is másolták, a keleti blokkban csak nálunk, Magyarországon nem került kereskedelmi forgalomba illegális klónja. Ugyanakkor a Szovjetunióban, Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Romániában, valamint Portugáliában és Dél-Amerikában is bőséggel készültek kópiái. Egészen hihetetlen, de van a birtokomban olyan orosz illegális Spectrum-másolat, amit már a Pentium-korszakban, 1994-ben gyártottak.

^{Illegális orosz klón 1994-ből}

Hazai vonatkozások

A Sinclair-gépek a ZX81-el kezdődően nagy számban kerültek be Magyarországra magánimport révén Nyugat-Európából, ennek köszönhetően Sir Clive gépei jelentős szerepet játszottak a 80-as években a hazai, hobbiinformatikai életben is. A ZX81-hez, illetve a Spectrumhoz készítették el 1984-ben a Szalay testvérek a Muzix 81 Composer nevű eszközt, mely akkoriban óriási feltűnést keltett az elektronikus zenei eszközök nemzetközi piacán, hiszen képességeihez képest igen alacsony áron kínálták. Szintén zenei vonatkozás és szintén 1984-ben történt, hogy a KFT zenekar a "Bál az Operában" című albumának borítóján egy labirintusjáték BASIC programlistáját közölték. A játékban egy rózsát kellett elvinni Valériának – utalva ezzel az egyik daluk címére.

1981-ben a Művelődésügyi Minisztérium megkezdte a számítástechnikai oktatás hosszú távú programjának kidolgozását. A Fővárosi Pedagógiai Intézet, 1984 májusi leltára alapján, Budapest 143 középiskolájában a következő gépek voltak találhatóak: 245 darab HT-1080Z, 12 ABC-80, 6  Commodore – valószínűleg C64 –, 89 Sinclair, bár az nem derül ki, hogy ZX81 vagy Spectrum, és 496 darab programozható zsebszámológép. 1985-ben a program kiterjesztéseként az MTV Iskolatelevízió sorozatot készített TV-BASIC címmel. A 16 félórás adásból álló TV-BASIC sorozat januártól került adásba és megjelent a TV-BASIC könyv is - Mind az adásban szerepelt a ZX Spectrum, mind a könyvben közöltek hozzá programlistákat.

1986-ban programsugárzással kísérletezett a Posta. Budapesten egy kis adóval 68,18 MHz-en (az OIRT URH FM sávban) próbálkoztak. Elsősorban ZX Spectrum, majd Commodore – és talán HT-1080Z – programokat terjesztettek, a sugárzott adást a rádióból felvéve a számítógépen be lehetett tölteni, erről bővebben a Sinclair.hu írt. A hazai populáris – ha tetszik "gamer" – számítástechnikai szaksajtó első fecskéje is a ZX Spectrumhoz kötődik. A hivatalosan könyvként megjelenő Spectrum Világ első száma 1987 augusztusában kerül az újságosokhoz, az utolsó, dupla szám pedig 1990-ben.

1986-ban a Híradástechnika Vállalat kifejlesztette a HT 3080C számítógépet, amely képes volt a Spectrum programjait futtatni, ha a kazettáról betöltöttük a Spectrum ROM tartalmát. A 3080C-t soha sem gyártották nagy mennyiségben, kevesebb mint 100 prototípus készült belőle, melyek ma már gyakorlatilag fellelhetetlenek (ezért mertem fentebb megkockáztatni, hogy csak nálunk nem készült illegális Spectrum klón). A HT3080C kifejlesztésében a Híradástechnika Vállalat mellett nagy szerepet vállalt a Budapesti Műszaki Egyetem Kollégiumi Számítástechnikai Köre, a gép alapjait a BME KSZK által kifejlesztett Spectroid képezte, mely valóban ZX Spectrum kompatibilis volt, ezt fejlesztették tovább.

1987. május 19-én a Magyar Divatcsarnok Lotz-termében mutatták be az Enterprise 128K számítógépet. A Centrum Áruházak és a Novotrade forgalmazták a Z80-alapú számítógépeket hazánkban, melynek meglehetősen gyér programellátottságát ügyes magyar kezek ZX Spectrumra írt programok konvertálásával bővítettek. 1988-ban dobták piacra hozzá a hardveres Spectrum-emulátort, amit az ’a’ Studio Software fejlesztett és a Videoton Automatika leányvállalat gyártott. Az emulátor egészen jól teljesített még a játékok futtatásánál is. Fentebb azt állítottam, hogy csak nálunk nem készült illegális klónja a Spectrumnak. Vagy ez már annak számít?

Mit köszönhet az iparág Sinclairnek?

1983-ban a királynő lovagi címmel tüntette ki Sinclairt a "brit iparnak tett szolgálataiért", ami egyértelműen a ZX81-nek és a Spectrumnak szól. 1983-ban Margaret Thatcher a japán miniszterelnöknek is bemutatta a Spectrumot, mint a brit ipar vívmányát, bár ezt sokan inkább Thatcher asszony arroganciájának tudják be, mintsem a gép nagyszerűségének. Sinlcair akkor már milliomossá vált, de nem tudott felülkerekedni feltaláló énjén. A Sinclair számítógépek hozta bevétel számtalan lyukon keresztül folyt ki a cégből.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Sinclair kiengedte a perifériák és egyéb kiegészítők zsíros piacát a kezéből. Ennek hatására ugyan egészen elképesztő méretű háttéripar nő ki a szigetországban, billentyűzetek, botkormányok, nyomtató-, fényceruza illesztők, floppymeghajtók és számtalan egyéb zseniális fejlesztés kerül ki a kis gyártóktól, de a bevétel is náluk landol, nem Sinclairnél. Ugyanígy, a ZX Spectrumnak köszönhetően számos brit szoftverkiadó jött létre, válik vezetővé a nemzetközi piacon, és rengeteg fejlesztő vált ismertté. A Codemasters, az Ultimate Play the Game, a Domark, a Virgin Games, a Durell Software, az Ocean és még sokan mások neve biztosan ismerősen cseng a legtöbbünk számára.

Mindezek ellenére az akkor már Sir Clive Sinclair képtelen elfogadni, hogy termékeinek nem csak tanulásra és oktatásra kell alkalmasnak lenniük, hanem szórakoztatniuk is kell. Konkurenciája nem csak a többi mikrogépben merül ki, hanem – leginkább az Egyesült Államokban – a játékkonzolokban is, mivel nagyon sokan csak és kizárólag játékra használták a Spectrumot. Tulajdonképpen a ZX Spectrum 128K kifejlesztése arra a késői felismerésre alapuló megkésett próbálkozás, hogy kiszolgálják a játékosokat, de mire 1985-ben piacra kerül, már nagy a baj. A bevételeket elviszi az 1984 januárjában piacra kerülő, Motorola 68008-ra épülő Sinclair QL kifejlesztése, mely a nagy igyekezetben, hogy megelőzze az Apple Macintosh vagy az Atari ST gépeket, kiforratlan, nyers és a piacon is rosszul pozicionált.

Az utolsó szög a cég koporsójába az 1985 januárjában piacra kerülő Sinclair C5 nevű, háromkerekű elektromos jármű. Sir Clive teljesen komolyan gondolta, hogy az időjárástól semmiféle védelmet nem nyújtó, lassú elektromos tricikli életképes alternatívát jelenthet a tömegközlekedéssel, motorkerékpárokkal és az autókkal szemben abban az országban, ahol gyakran hullik csapadék és van hideg - mindezek tetejébe télen dobja piacra. A jármű fogadtatása a szaksajtó részéről kimerül a körberöhögésben, sajnos jogosan, hiába vonultat fel olyan technikai vívmányokat mint a blokkolásgátló. Az igazán szomorú a C5-tel kapcsolatban, hogy mint szabadidős sporteszköz akár siker is lehetett volna – hasonlatosan a Segwayhez.

Ugyanakkor a szigetországban és leginkább Európában a Sinclair gépek elérték azt a célt, amit Sinclair kitűzött maga elé: számtalan fiatalt fertőznek meg a számítástechnika iránt egy életre szóló szeretettel és indítanak el mérnöki, informatikai pályán. Aki lekattintott párat a fenti linkek közül, az bizonyosan eljutott a Sinclair.hu oldalra, a hazai Sinclair gépek rajongóinak oldalára. A téma iránt érdeklődők bőven találnak még itt érdekességeket,