:

Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 2. 12:18

Kész a Windows Phone 7

Szeptember elsején lezárult a Microsoft soron következő, minden eddiginél nagyobb jelentőségű mobil operációs rendszerének, a Windows Phone 7-nek a fejlesztése. A cég a napokban juttatja el a telefongyártóknak a kész kódot.

A Windows Phone Blogon közzétett bejegyzésben mérföldkőnek nevezi a cég az új operációs rendszer megjelenését, hozzátéve, hogy a most kiadott végleges változat révén a telefongyártó partnerek időben megkezdhetik a hardver-szoftver integrációt ahhoz, hogy az első, Windows Phone 7-t futtató termékek még a karácsonyi szezonban a boltokba kerülhessenek. Terry Myerson, a Windows Phone 7 fejlesztéséért felelős alelnök kifejtette, komoly tesztelési fázis előzte meg a kiadást.

A fejlesztők és a partnerek több mint tízezer telefon-prototípuson futtattak teszteket az új mobil operációs rendszerrel, összesen több mint három és félmillió órányi munkát ölve a hibák feltárásába és kijavításába, valamint a funkciók csiszolásába. Mivel az időzítés ettől függetlenül - érthető okokból - kritikus az új termék esetében, ennek megfelelően a termék fejlesztése tempósan zajlott: az új operációs rendszert idén februárban jelentették be, júliusra már elkészült egy olyan változat, melyet minden fejlesztő megkaphatott.

Ugyanebben a hónapban adták ki a béta állapotú szoftverfejlesztő eszközöket is az új rendszerhez: A Windows Phone 7-re dolgozó programozók lényegében ugyanazokat az eszközöket és technológiákat használhatják, amelyekkel Microsoft más platformjaira és a webre készíthettek programokat - játékokat az XNA Game Studio 4.0-val, multimédiás alkalmazásokat pedig Silverlight fejlesztői eszközeivel lehet készíteni. A Microsoft az operációs rendszerbe a Silverlight 3.0 kiterjesztett változatát építette, amely támogat olyan, a mobiltelefonokra jellemző eszközöket mint például a gyorsulásmérő. Programnyelvek közül egyelőre a C# támogatott csupán, bár a Microsoft nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövőben Visual Basicben vagy akár C nyelven is lehessen Windows Phone 7-re fejleszteni.

A szakma egybehangzó véleménye szerint komoly kockázatot vállal a Microsoft az új mobil Windows-zal, de nem tehet mást. Az okostelefon a XXI. század PC-je, a vállalat nem engedheti meg magának hogy ne legyen jelentős szereplő ezen a piacon. A Windows Mobile felett azonban mára elszállt az idő, a kezdetben tenyérgépekre fejlesztett operációs rendszer nemigen alkalmas a modern okostelefonok alapjául szolgálni, nehezen kezelhető, nehézkes.szoftver, gyakorlatilag csak a mobilgyártók és külső fejlesztők által ráhúzott egyedi felületek (HTC TouchFLO, SPB Mobile Shell) tartják életben.

A mobil Windows egyik előnye a versenytársakkal szemben az évtizedes múlt, amely több tízezer szoftvert termelt ki a legkülönfélébb témákban, üzleti alkalmazásoktól a játékokig. Ennek a szoftverháttérnek búcsút int a Windows Phone 7, az örökséget továbbvinni ugyanis olyan  kompromisszumokkal járna, amelyek gátolják az igazán komoly fejlődést.

a címlapról