Sony Ericsson Jalou - ejtsd: zsalu

Ékszer az ékszerdobozban

Egyből szembetűnik, hogy a Sony Ericssonnál nagyon ügyeltek a tálalásra: a Jalou apró dobozban érkezett, aminek a tetején dombornyomással ugyanaz az ékkőcsiszolásra emlékeztető minta köszön vissza, mint ami a telefon elején is dominál. Az aprócska dobozból előkerülő telefon megdöbbentően kisméretű. Olvastam róla korábban, hogy olyan magas, mint egy rúzs, de nem tudtam elhinni, amíg kézbe nem fogtam a 7,3 centis apróságot. Merészség ilyen mini mobillal kijönni a hatalmas érintőképernyős, vagy épp QWERTY-s palacsintasütők világában, a gyártó kétségkívül úgy gondolta: női táskába vagy zsebbe (és női igényekre) ez felel meg.

A doboz tartalma egyébként igazolta az első aggályomat: tényleg kimaradt belőle pár hasznosság. A használati utasításokon, útmutatókon (illetve a telefonon és akkumulátoron) kívül csak egy töltő és egy egy részből álló fülhallgató árválkodott benne. Szerintem ma már egy USB kábel alap lenne egy telefonhoz, és egy memóriakártya is jól jött volna a 100 megás memória mellé, még akkor is, ha a ki- és beillesztéshez el kell távolítani az akkut.

Nálam a visszafogott fekete járt, de létezik a Jalou-ból kék és zöld is. Sőt, kiadtak egy rózsaszín verziót is, ez a limitált Dolce & Gabbana kiadás, aminek már nyilván borsosabb az ára. A képek alapján a fekete színben jött ki a legkevésbé a telefon különleges formája, ettől függetlenül nekem ez a szín tűnt a legbarátibbnak. (Ősi szabály: a \"fekete minihez\" bármit fel lehet venni.) A csillogó műanyag borítás természetesen gyűjti az ujjlenyomatokat, viszont legalább nem karcolódott, legalábbis a tesztidőszak alatt. Az ékkő minta kovácsolja egybe az összképet: erre emlékeztetnek a telefon gombjai, a hátlapon a hangszórót takaró rész, a kamerát körülölelő nyolcszög alak, és természetesen az előlapon található ékkőcsiszolásra emlékeztető forma, amibe a monokróm külső kijelzőt rejtették.

A kijelző csak akkor észrevehető, amikor aktív, egyébként láthatatlan. Ezt a megoldást évek óta alkalmazza a Sony Ericsson a dizájnosabb telefonjaiban, én mindig is ötletesnek találtam. Először élőben egy alsó kategóriás, kívül-belül olcsó hatású mobilban láttam, és örülök, hogy azóta is megmaradt, és egy kicsit méltóbb környezetbe került. A külső kijelzőn egyébként csak tíz másodpercig látszik, miután valamilyen esemény (nem fogadott hívás vagy SMS) történt. Praktikusabb lett volna, ha ez egészen addig aktív, amíg meg nem nézzük. Így az egész külső kijelző az értelmét veszti, bármilyen elegáns is egy ilyen ékkőbe rejtett külső kijelzőn nézni az időt.

A méret igenis számít

A kis méret (amit marketinges nyelven kompaktnak hívnak) egy átlag női felhasználónál praktikus lehet: elfér a színházi táskában vagy zsebben. Nálam nem vált be annyira, ugyanis én nehezen találtam meg a táskámban. Ezért kénytelen voltam farmerzsebben hordani, ahol kiskrumplinak (esetleg használt zsebkendőkupacnak) tűnhetett kívülről. A 73 milliméteres magasság (alacsonyság) természetesen a kijelzőre és a billentyűzetre is rányomta a bélyegét. Első ránézésre azt saccoltam, a miniatűr numerikus gombok fognak belőlem ék(köv)es cifra káromkodásokat előcsalni, egyrészt a méretük miatt, másrészt azért, mert érezhetően egy panelen helyezkednek el a billentyűk.

Ehhez képest végül egyetlenegyszer sem ütöttem félre a numerikus gombokkal. Annál inkább meggyűlt a bajom az egyébként dekoratív navigálógombbal. Szerencsétlenül oldották meg, hogy túl keskeny a perem, amit el kell találni, ujjbeggyel lehetetlen, körömmel pedig fárasztó hosszú távon. Ráadásul túl közel vannak a környező gombok, és valamiért nekem rengetegszer sikerült félrenyomni a jobbra léptetésnél, nyilván a piros gombot találtam el. Ez a Quadrapop játéknál (amit nagyon aranyosan újradizájnoltak) volt a legidegesítőbb, amikor kétszer sikerült rányomnom a kilépésre, ő pedig kötelességtudóan ki is lépett a programból, mentés nélkül.

Mielőtt megkapom a magamét: a Quadrapop-ra egyébként szintén a kis méret miatt fanyalodtam rá. A BKV-n általában a telefonommal szórakoztatom magam: leveleket olvasok vagy netezek, de egyik sem túl nagy öröm egy kéthüvelykes kijelzőn, hiába van HSDPA a telefonban. Az internetezési kísérletem először katasztrófa volt: a gyári böngészőben csak fel-le tudtam mozogni, oldalra nem, így egy átlagos, nem mobilra optimalizált oldalból csak a bal menüsort láttam, ha szerencsés voltam. Az Opera Minivel már élvezetesebb volt a böngészés, de nem annyira, hogy kockáztassam a szemem világát meg a vele járó fejfájást. Inkább a levelekkel próbálkoztam, és szintén gond nélkül sikerült beállítani az e-mail fiókomat, utána viszont már nem volt ilyen gördülékeny.

Egyrészt a beépített kliens bődületesen lassan töltötte le a leveleket: 86 email, mind 10 kbyte-nál kisebb, öt metrómegálló alatt jött le, és nem is lehetett közben mást csinálni a telefonon. Másrészt túl fapados a mailbox kezelése: első körben csak a kis ikont látjuk, ami azt jelöli, olvasatlan-e a levél, illetve a tárgyat, de annak is csak az első tizenpár karakterét. Ez olyan elvetemült levlista-tagoknál, mint én, nem túl szerencsés. A feladót és a tárgy többi részét csak akkor látjuk, ha ráléptetjük a \"kurzort\". Ha már az is érdekel, mikor küldték a levelet, mindenképpen meg kell nyitnunk. Nézhettem volna rajta például YouTube videókat is, de a kéthüvelykes kijelző elvette a kedvemet már akkor, amikor nagyító kellett volna ahhoz, hogy elolvassam a használati feltételeket.

Ettől függetlenül természetesen le kell szögezni: dicséretes, hogy került HSDPA a telefonba, csak éppen nem lehet teljes mértékben kihasználni, például a fentiek mellett. A HSDPA-t természetesen videóhívásra is lehet használni, de ezt nem sikerült kipróbálnom, mert nincs a környezetemben élő ember, akit érdekelt volna a videóhívás. Arról viszont megbizonyosodtam, hogy csak a külső kamera képét lehetne közvetíteni - belső kamera ugyanis nincs, persze egy pillanatig nem is hiányzott.

Mi kell a nőnek?

A látványos külsőn kívül (pontosabban: belül) két olyan elemmel találkoztam, ami arra utalt, hogy a célközönség a nők csoportja. Egyrészt, ha alapállapotban megnyomjuk a C gombot, akkor azt mondja nekünk a telefon: \"turning on mirror\", majd nemes egyszerűséggel kikapcsolja a háttérvilágítást (amit pár másodperccel később egyébként is megtesz), és máris nézegethetjük magunkat az elsötétült kijelző csillogó felületében. Ez a \"tükör funkció\", amivel a nők kegyeiért harcolnak. Klinikai méréseim azt mutatták, hogy ez csak jó fényviszonyok között működik, téli félhomályban ilyen \"tükörben\" valószínűleg nem szúrnám ki a mákszemet a fogam között.

A másik \"csajos\" funkció a Walk Mate, azaz a lépésszámláló lenne. Azért írtam, hogy csak lenne, mert az én tesztpéldányomban nem működött: egész egyszerűen nem számolta a lépéseimet. Pedig a mozgásérzékelő működött, noha kicsit lassan: tapasztaltam a képek nézegetésekor vagy a játékoknál. A lépésszámlálós progit egyébként be lehet rakni háttérképnek is, hogy mindig az eredményünk fogadjon minket, amint kinyitjuk a telefont, de nálam ez sem működött: üres lett a háttér.

A nőies \"funkciók\" nem hatottak meg tehát különösebben, de az is egyértelmű, hogy ezek csak plusz poénok. Akinek igazán számít az ilyesmi, az nem bízza a véletlenre, az úgyis visz magával kifejezetten a megfelelő célra dedikált eszközt, azaz igazi lépésszámlálót... vagy tükröt.

Mindennapi használat (nem csak azokon a napokon)

Az alap dolgok (SMS, telefonálás) közben teljesen a telefon normálisan, problémamentesen működött. Egy kényelmetlenséggel találkoztam mindössze: a mikrofon valamiért nem a billentyűzet legaljára, hanem az oldalára került, az egyes és a négyes közötti magasságban. Ezért, ha a bal vállamhoz szorítottam a telefont, nem lehetett rendesen hallani, amit mondok, a jobb vállal minden rendben volt. Furának tűnhet, hogy ezt kiemelem, de szerintem a telefonálás közbeni matatás, házimunka sokkal inkább elterjedt a nők körében, mint mondjuk a smink folyamatos ellenőrzése vagy a lépésszámlálás. (Már várom a brit kutatók erre vonatkozó kísérleteit.)

A menüben való navigálás könnyű, a hosszú évek során megszokott sony ericssonos felépítés fogad, ezért a rutinos felhasználó, akinek egyszer már volt Sony Ericssonja, mindent megtalál azonnal. A témákat \"zsalusították\", mindegyik, a korábban említett színvariációhoz megvan a hozzáillő színvilág. Érdekesség, hogy a főmenüben a haptic technológiába botlottam, tehát rezgett a mobil, ha megnyomtam egy gombot. Általában ilyesmit az érintőképernyős telefonoknál alkalmaznak, pont azért, mert nem érzi az ember a gombok nyomáspontját. Még érdekesebb, hogy az almenükben már eltűnt a rezgés. A főmenüből csak úgy tudtam kiirtani, hogy minden vibráló figyelmeztetést kikapcsoltam, így viszont akkor sem rezgett, ha hívtak.

A 3,2 megapixeles fényképezőgéppel nappali fényben épphogy tűrhető minőségű fotókat lehetett készíteni, bár az apró kijelző itt is zavaró volt. Vaku nincs, és az éjszakai mód nem sokat javít a helyzeten, tehát a partifotókat biztos nem egy ilyennel fogjuk ellőni. A képek letöltésénél kisebb problémákba futottam bele: az elsődleges az volt, hogy USB kábelt kellett szereznem, mert ez ugye nem volt a dobozban, a második pedig az, hogy az elsőként kipróbált Windows 7 RC-t futtató PC nem akarta meglátni. Normál Windows 7-es géppel már nem volt probléma, sima háttértárként is tudta kezelni. Így le tudtam szedni a képeket, és zenéket is rakhattam rá, amennyi keretet a 100 megás memória adott, tehát nem sokat. A gyári füles kielégítően szól, ami jó, mert nem a két részből álló jack dugós verziót adták a Jalou-hoz, amiben lecserélhetnénk a gyárit a kedvencünkre. A zenelejátszóban a mezei Sony Ericssonoktól megszokott beállítási lehetőségek fogadnak. A zenelejátszót az alacsony memóriakorlát miatt nem nagyon használtam, inkább az RDS-es FM rádióval szórakoztam, működött, ahogy egy rádiónak kell.

Összegzés

A \"jalou\" szó jelentése: irigy, féltékeny. Ha picit nagyobb kijelzője lenne a Jalou-nak (polgári nevén F100-nak), amivel kényelmesen ki lehet használni a technikai adottságokat, én is irigykednék minden Jalou tulajdonosra. Így viszont nyugodt szívvel váltam meg a tesztkészüléktől, és megkönnyebbült sóhajjal térek vissza az érintőképernyős palacsintasütőmhöz. Akinél nem a méret számít, hanem a külső, annál jó választás lehet ez a modell: 50 ezer forint körüli kártyafüggetlen árával nem is számít nagyon drágának a dizájntelefonok között. Azt viszont mindenképpen bele kell kalkulálni az árba, hogy memóriakártyára és USB kábelre külön kell beruházni.