:

Szerző: Dojcsák Dániel

2009. október 28. 16:21

Jön a Google Maps Navigation

A mai navigációs szoftverek képességeit megszégyenítő funkciólistával kecsegtet a Google Maps Navigation, de továbbra is kell hozzá adatkapcsolat.

Android 2.0 és adatkapcsolat kell

A Google-t mindenki azzal zaklatja jó ideje, hogy mikor lesz végre turn-by-turn navigáció a Google Mapsben. Nagyon jó volt eddig is, hogy itinert adott a térkép, de éles helyzetekben, autóval például ez túl macerás, nem túl felhasználóbarát megoldás, pedig a térkép mobilos felülete eredendően ideális lenne az élő navigációra is. A várakozásnak vége, a Google hivatalosan bejelentette, hogy jön a Google Maps Navigation (beta).

Ugyan hosszú távon ez ijesztő lehet a navigációs szoftvereket, illetve PNA készülékeket gyártó cégeknek, de első körben még nem kell attól félni, hogy holnaptól mindenki az okostelefonján futó Google Maps alkalmazással találná meg úti célját. Az első korlátozás, hogy az új szolgáltatás kizárólag az Android 2.0-át futtató eszközökön működik majd.

A másik komoly korlátja a Google Maps navigáció ész nélküli használatának, hogy hasonlóan a jelenlegi megoldáshoz, adatkapcsolatot igényel. Így olyan területeken, ahol nincs 3G lefedettség, nem használható, illetve külföldön kalandozva sem biztos, hogy megéri jelentős roamingköltségekbe verni magunkat. A Google első számú célpiacán, az Egyesült Államokban ez természetesen nem probléma, illetve az európaiak is reménykedhetnek, hogy Viviane Redinget újraválasztják, s lassan az EU-n belül eltűnnek a horrorisztikus barangolási költségek.

Folyamatosan online

Az adatkapcsolat szükségessége ugyan a legnagyobb hátránya a Google Maps-nek, de egyben ez a legnagyobb erőssége is. A Google blogon olvasható bejelentés hét különböző funkciót sorol, amivel ez a szolgáltatásuk kiemelkedik a manapság használatos offline navigációk világából. Az első természetesen az, hogy minden percben a legfrissebb térképek és POI-k jelennek meg, nem kell frissíteni, hiszen ezt megteszi helyettünk a Google. A szinte minden gyártónál botrányos helyzetű POI-adatbázisok helyett pedig a Google Maps üzleti, illetve felhasználók által feltöltött adattára áll rendelkezésre már most is.

Ezen felül nem szükséges a címet sem pontosan tudni, egy Google-kereséssel hamar kiderülhet a helyes irány, a Maps pedig már indít is. Az Androidot használó mobilokon már most is működik a hangos keresés, ami az autós navigációt nagyban megkönnyítheti: egy cím vagy üzlet bepötyögése helyett diktálni is lehet a készüléknek. Ugyan egyelőre csak az USA-ban működik ténylegesen, de a Google Traffic segítségével a TMC sem fog hiányozni, sőt annál sokkal jobban működő, tényleg valós idejű forgalmi információk segítik a hatékony közlekedést.

\"Besza, behu\"

Ha már úton vagyunk, akkor a Google helyfüggő keresésének köszönhetően egyszerű lesz majd az út mentén bármilyen objektumot fellelni, ami szintén a normál autós navigációk gyenge POI képességeit alázza majd meg.Ha ez nem lenne elég, akkor a felhasználó bármikor átválthat műhold nézetbe, s áttekinthetőbbé válik a világ, s a nagyfelbontású égi fotók további információkat adhatnak az útvonalról. Sőt, a fordulók, vagy épp a célpont felismerése sem probléma a Google segítségével: ott a Street View, ami szintén elérhető navigálás közben, s ha kell megmutatja, melyik utcába kell bekanyarodni, vagy az út végén melyik ajtón kell becsengetni.

a címlapról