Változott a spambejelentés módja a hatóságnál
Egy a kéretlen e-mail üzenetek bejelentésével kapcsolatosan évek óta élő gyakorlatot változtatott meg a Nemzeti Hírközlési Hatóság a múlt héten. Az ügyintézéshez mostantól elektronikus űrlapot kell kitölteni, ami összességében egyszerűsítheti is a folyamatot - csakhogy erről elfelejtették tájékoztatni a közvéleményt.
A hatósági bejelentéshez múlt kedd óta már nem lehet használni az eddig megszokott spam-bejelentes@nhh.hu e-mail címet, helyette az NHH portálján található űrlapot kell kitölteniük azoknak a magánszemélyeknek, vagy fogyasztóvédelmi szervezeteknek, akik kéretlen elektronikus üzenetet kaptak postaládájukba, vagy ilyen személyeket képviselnek.
Az új űrlap összességében az ügyintézési folyamat egyszerűsítését szolgálja, tudtuk meg Márton Györgytől, az NHH szóvivőjétől, aki a HWSW kérdésére elmondta, a korábbi módszerrel tett hatósági bejelentéseket rendszerint az adatok egyeztetéséhez szükséges kiterjedt levelezés követte, hiszen hivatalos úton csak a viszontazonosításhoz szükséges személyes adatok megadásával lehet ilyen ügyet intézni. Az űrlapon ezért minden személyes adatot meg kell adnia a bejelentőnek, akinek ráadásul Ügyfélkapu-azonosítóval is kell rendelkeznie, mely az elektronikus ügyintézéshez amúgy is előírás a legtöbb hivatalnál - mondta el Márton. A pontos ügymenetről egyébként a hatóság nem saját hatáskörében dönt, hanem a a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (KET) vonatkozó passzusait veszi figyelembe.
A spambejelentés módjának változásáról ugyanakkor elmulasztotta tájékoztatni a hatóság az internetes közösséget, illetve a sajtót. Az NHH honlapján október 13-án megjelent \"Bővült az elektronikus ügyintézés és a fogyasztói tájékoztatás\" című tájékoztatójában egy szóval sem említi a spambejelentéssel kapcsolatos változásokat, így aki múlt keddtől megpróbált e-mailt küldeni a hatóság által üzemeltetett fenti címre, automatikus válaszüzenetben arról értesülhetett, hogy a postafiók nem létezik.
A spamekről szóló szabadon szerkeszthető enciklopédia, a Spamwiki szerkesztői megdöbbenésüknek adtak hangot a szokásos bejelentési rendszer megváltoztatásával és annak módjával kapcsolatban: \"A bejelentés így lényegesen bonyolultabb, ezért minden szempontból a törvénysértőknek kedvez\" - áll a Spamwiki közleményében.