Három év múlva sereghajtóvá válhat a Windows Mobile
Három év múlva jelentősen átrendeződhet az okostelefon-platformok piaca, áll a Gartner piackutató frissített előrejelzésében. Gyengül a Symbian, erősödik az Android, a Windows Mobile platform pedig nem tud előretörni - jósolja a cég.
A Gartner becslése szerint 2012-ben továbbra is a jelenlegi legnépszerűbb platform, a Nokia hathatós támogatását élvező Symbian vezeti majd a piacot, a jelenleg még szárnyait bontogató Android azonban feljön a második helyre, míg a BlackBerry okostelefonok és az Apple iPhone-jai lényegében fej-fej mellett szerepelnek majd a versenyben.
A piackutató úgy látja, három év múlva világszerte 525 millió okostelefon talál majd gazdára, ezekből 195,5 millión, azaz 37,4 százalékukon fut Symbian operációs rendszer, 94,5 millión, azaz 18 százalékukon Android, 73 millión (13,9%) BlackBerry OS, 71,5 millión (13,6%) iPhone OS és csupán 47,7 millión (9%) Windows Mobile. A cég úgy számol, hogy 2012-ben már jelentős piaci részt hasítanak ki maguknak a Maemo-alapú készülékek (23,5 milliós eladási darabszámmal, 4,5 százalékos arányt képviselve).
A napokban frissített előrejelzés a Windows Mobile piaci pozícióit tekintve kifejezetten borúlátó képet fest. Az operációs rendszer - melynek éppen most jelent meg a legújabb, 6.5-ös verziója - fejlesztési ütemével és potenciáljával kapcsolatban nemrég Steve Ballmer, a Microsoft első embere is meglehetősen pesszimistán nyilatkozott, a piackutatók ezután változtattak előrejelzéseiken.
A Gartner idei legutolsó, második negyedéves jelentése szerint az okostelefon operációs rendszerek között egyértelműen a Symbiané a vezető szerep, a Nokia által preferált szoftver részesedése 51 százalék volt a második negyedévben, de ez látványos visszaesés az egy évvel korábbi 57 százalékhoz képest. Ennek oka elsősorban az, hogy a Nokián kívül lényegében az összes gyártó elhagyta a Symbiant. A Blackberry OS és az Apple Mac OS részesedése egyaránt nőtt, a Microsofté eközben visszaesett, mindössze 9 százalékra.
A Gartner adatai szerint az Android az idén június végéig csupán 2 százalékos részesedést tudott szerezni, ami nem rossz eredmény annak fényében hogy milyen kevés androidos készülék volt kapható a második negyedévben.