Kipróbáltuk: i-gotU GT-200 GPS-logger

Ki tudja, hol voltunk?

Tó, hegy, folyó, tenger, templom: egy idő után egyre megy. Találtunk egy nagyon jó kocsmát és egy jó éttermet, de a barátoknak nem tudjuk elmondani, hogy merre van. Volt egy gyönyörű alpesi út, ahol láttunk egy hegyi falut, legközelebb megnéznénk, de nem emlékszik senki, hogy hol volt. A GPS-alapú navigáció az utazások elengedhetetlen kellékévé vált, de annyira még nem előrehaladott a hétköznapi család digitális felszereltségének fejlettsége, hogy minden fényképezőben, telefonban ott lapuljon a helymeghatározásra alkalmas elektronika.

Pedig a megoldás nagyon egyszerű és sok éve rendelkezésre áll. A fényképezőgépek által használt képformátumokban (JPEG, RAW, TIFF) szinte kivétel nélkül megtalálható az úgynevezett EXIF információ (exchangable image file format), ami a használt eszköz adatai, a fájlkészítés módja és az expozíció beállítasai mellett ma már szabványos címkeként tartalmazhatja a készítés helyét is. Ezt nevezzük geotagnek, vagyis geo-címkének. Ma még azonban csak nagyon kevés, többnyire a felső kategóriás fényképezőgép tartalmaz beépített GPS-t. Néhány gyártónál megoldás született arra, hogy a kamera vakupapucsába csúsztatott vevőegység pótolja a gyári hiányosságot, mint például a Nikon D90-nél vagy a Fuji FinePix S5 Pro esetében. Illetve marad a lehetőség arra is, hogy valaki a fotózás után, a számítógépen teljesen manuálisan állítsa be ezeket az értékeket.

Megvagy!

Ennél viszont sokkal finomabb megoldások is léteznek a GPS-loggerek képében. A korábban drága és kompromisszumokkal teli eszközök, melyeket leginkább professzionális célokra alkalmaztak, lecsorogtak a bárki által megvásárolható kategóriába, s szinte fillérekért beszerezhetővé váltak. A HWSW a frappáns nevű i-gotU (= megvagy) GT-200-at próbálta ki.

Egy pici, 14x46x41 milliméteres fehér dobozkáról beszélünk, ami mindössze 37 grammot nyom. Kisebb testvére, az i-gotU GT-120 pedig még ennél is kisebb, 12 milliméter vastag és csak 21 gramm, a különbség pedig mindössze a Bluetooth-vevő, amely a 200-asban megvan, a 120-asból hiányzik. A gyári csomagolásban a készülék mellett egy telepítő CD-t találhatunk, illetve egy szilikon-keretet. Ez utóbbival felszerelve a kütyü nyugodtan kitehető az autó műszerfalára, nem fog csúszkálni. Ezeken túl pedig mindössze egy USB-kábelt kapunk, s nincs is másra szükség igazából.

Erős akksi kijelző nélkül

A pici fehér doboz belsejében egy apró GPS antenna és egy SiRFStar III-as helymeghatározó chip rejtőzik, abból is az alacsony áramfelvételű változat, amire azért van szükség, hogy az útvonalrögzítés ne 4-5 órán keresztül legyen elérhető csupán. Az akkumulátor 750 mAh kapacitású,  ezzel akár néhány napi kalandozás is rögzíthető újratöltés nélkül. Ha viszont az elektromosság elfogyott, akkor az i-gotU alapesetben csak számítógépről tölthető, USB-porton keresztül. Aki biztosra akar menni, annak érdemes szereznie egy szivargyújtóhoz tartozó USB-elosztót, ugyanis a kis gép saját csatlakozóval rendelkezik, a megszokott mini-USB-töltőkkel nem megyünk semmire. Érdekes megjegyezni azt is, hogy csupán USB 1.1-et támogat a készülék, de a néhány kilobájtos logfájlokat ezen keresztül is gyorsan le lehet tölteni.

A GT-200-ban megbújó Bluetooth-egység ugyan nem kritikus a használat szempontjából, de ennek segítségével bármilyen mobiltelefon vagy noteszgép képes lehet a navigációra, hiszen külső GPS-vevőként is funkcionál a szerkezet, nem csak önmagának képes elmentegetni a helyek adatait. Azzal viszont számolni kell, hogy a BT-kapcsolat erősen szívja az akkumulátort, így egy egynapos navigálás sem garantált vele egy feltöltéssel.

A SiRFStar III chip által kinyert információkat a GT-200 a beépített flash memóriájában tárolja el, így a lemerülés nincs semmilyen befolyással a már elmentett pontokra. A leírás szerint 32 ezer, a továbbfejlesztett modell pedig 65 ezer pont rögzítésére elegendő tárkapacitással rendelkezik, ami több napi hosszú túra elmentésére is elég kell, hogy legyen. Az alapbeállítás szerint 15 másodpercenként menti el a pozíciót az egység, de a szoftveréből ez szabadon állítható. Egy gyalogtúra, sziklamászás, evezős túra esetén az egyperces vagy félperces közök is elégségesek, de minél gyorsabb a haladás (pl. autóval), annál nagyobbra kell venni a felbontást.

Pont, pont, pont

Autópályán, ahol viszonylag egyenes szakaszokon haladunk, elegendő a 15 másodperc, de városi, vagy hegyi környezetben a pontos útvonalrajzhoz ennél is részletesebb, legalább 5 másodperces közökre érdemes állítani az eszközt. A nagy felbontásnál viszont már érdemes odafigyelni arra is, hogy a készülék esetleg betelhet az utazás során, főleg ha út közben nem áll rendelkezésre noteszgép, hogy letöltsük rá az adatokat. Szerencsére ha a memória betelt, a már mentett pontok nem íródnak felül. 10 másodperces közökkel óránként 360, azaz egy átlagos kirándulós napon 12 óra alatt 4320 pont jön létre. Ha ennél ritkábbra van beállítva a mentés ritmusa, akkor egy nap körülbelül 2-3 ezer pont jöhet össze.

A szűk keresztmetszet egy többnapos útnál nem a tárhely lesz, hanem az akkumulátor. Ezzel érdemes okosan gazdálkodni, s ha nem szükséges, akkor inkább 15 vagy 30 másodpercre állítani a felbontást, amivel 2 napot biztosan kibír a készülék. Az üzemidő persze függhet még a hőmérséklettől és egyéb tényezőktől is. Mint a legtöbb elektronikai eszköz, a GT-200 is -10 és +50 Celsius fok között működőképes, ami a téli sportok szerelmeseinek elég rossz hír lehet. A vizes kirándulásokhoz viszont bátran ajánlható, ugyanis \"időjárásálló\" a kis doboz, ami por- és vízállóságot jelent, igaz a szabványos IP-kóddal (International Protection Rating) nincs ellátva, így pontosan nem lehet tudni, hogy mit bír. A vízcsap-teszten még biztosan átment, búvárkodni vagy szörfözni viszont talán nem érdemes vele.

Rá se hederíts

Működés közben az loggerrel nem igazán kell foglalkozni. Egyetlen gomb és két LED található az előlapon. A gombot röviden megnyomva kiderül az aktuális státusz (kék - bekapcsolva, piros - kikapcsolva), hosszan nyomva tartva pedig ki-be kapcsolható az eszköz. A kék LED felvillanása pedig minden alkalommal jelzi a sikeres mentést. A bekapcsolás után a gyári értékek szerint 38-60 másodpercre van szükség a GPS bemelegedéséhez, de a valóságban a tereptárgyaktól függően ez több percig is eltarthat, ezért érdemes nem az éles helyzetek előtt közvetlenül a bekapcsolásra gondolni. A hibafaktor egyedül az, hogy az egység annyira észrevétlen, hogy gyakran elfelejtheti az ember magával vinni.

Kardinális kérdés az is, hogy hová kerüljön a kütyü ahhoz, hogy biztosan képes legyen rögzíteni a nyomvonalat. Autóban nem is kérdéses, hogy a szélvédő alatt a helye, séta vagy bármilyen gyalogos akció közben pedig érdemes a hátizsák egy külső, felső zsebében tartani. Erdei vagy szűk utcás városokban viszont még ez is kevés lehet, talán ezért van a mobiltelefonokról ismert \"nyakbaakasztó\" hely az egyik sarkon. Ez talán fontosabb, mint az akkumulátor vagy a tárhely kapacitások ellenőrzése, mert a zsák mélyén lapuló logger semmit nem fog rögzíteni, ami nagyon dühítő lehet a kirándulás végén.

Egyszerű test, egyszerű lélek

Ahogyan az eszköz maga, úgy a hozzá tartozó szoftver sem igényel atomfizikusi végzettséget. Az indítást követően egy egyszerű, négy részre osztott felület tárul a felhasználó elé. A felső sávban kaptak helyet a vezérlő ikonok. Az első az \"Import Wizard\", ezzel lehet a loggerből letölteni az elmentett adatokat. A második az \"Export Wizard\", amivel a már meglévő útvonalak pontjait lehet egyéb formátumba kimenteni. A harmadik az eszköz memóriájának törlése, a negyedik pedig az eszköz beállításai.

Ha a szoftver fut és csatlakoztatjuk a loggert, akkor automatikusan felajánlja az új adatok letöltését, így a számítástechnikai analfabéták is elboldogulnak vele. A szoftver automatikusan megkérdezi, hogy melyik könyvtárban keresse az utazás közben készített fotókat, amiket a készítésük ideje alapján összepárosít a fotózás helyével, ezért érdemes előbb a fotókat felmásolni, majd utána csatlakoztatni a loggert, megspórolva ezzel egy-két kattintást. Egyébként sem bonyolult a művelet, egyszerűen a kiválasztott útvonalnál az \"Album\" ikonra kattintva a képek hozzáadása parancsot követően egy szabványos Windows-ablakban jelölhetőek ki az odaillő képek (egyszerre több is kép is kijelölhető).

A képernyő többi részén három ablakban jelennek meg az adatok. A bal felsőben a mentett útvonalak adatai (név, pontok száma, dátumok), alatta az épp kijelölt útvonalhoz tartozó fotók, jelölők és pontok listája, míg a képernyő maradék részében a térképnézet jelenik meg. Ez utóbbi nem egy saját térképszoftver, hanem a szabadon használható Google Maps. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nem kell aggódni amiatt, hogy régi, nem részletes térképünk van, a Google által biztosított éppen aktuális legújabb adatbázis áll rendelkezésre. Továbbá a program nem foglal felesleges helyet a merevlemezen, mindössze 33 megabájtot kíván, ami a felesleges nyelvi fájlok kihagyásával 20 megabájtra csökkenthető. Cserébe túl nagy útvonalat, túl sok fotóval betöltve a program néha irreálisan sok memóriát képes felfalni, megingatva ezzel komolyabb PC-ket is akár.

Az üröm az örömben, hogy a térkép kizárólag élő internetkapcsolattal működik, a Google Maps működéséhez ez elengedhetetlen. Ha az megvan, akkor néhány kattintással végigjárható a kirándulás alatt megtett út, a térképre illeszthetőek a képek. Sőt, egy GIF-szerkesztővel az útvonalból egy animáció készíthető, vagy a geo-címkézett képek könnyedén feltölthetőek Flickr-re vagy Picasára.

Habár a GT-200/GT-120 önmagában semmilyen extrát nem hordoz más GPS-loggerekhez képest, hiszen a funkció nehezen cifrázható, mégis ajánlott darab a rendelkezésre álló választékból. Az egyszerű, erősen az iPod-ra hajazó dizájn tetszetős, de a kis méret praktikussá is teszi az eszközt. A hozzá adott szoftver viszont minden kiránduló álma lehet, ugyanis egyértelmű, kompakt, könnyen kezelhető, tanulást nem igényel. A képeinket hamar fel lehet vértezni a földrajzi információkkal, ez pedig egy egészen új dimenziót ad a képeknek. Legyen szó Picasa, Panoramio vagy Flickr felületről, ma már nem elegendő a fájlnév vagy a képaláírás. A publikus fotóadatbázisok erőssége épp a geotagben van, hiszen minél többen használják, annál részletesebb és több dokumentáció lelhető fel egy adott helyről. Azt pedig nem kell ecsetelni, hogy az utazástervezésnél vagy az emlékezésnél milyen szerepe van annak, ha a kedvenc helyekről ezrével találhatóak fényképek.

Kötelező darab

Akár ezt, akár egy hasonló GPS-loggert minden sokat utazónak illendő vennie. Főleg azért, mert a tesztelt GT-200 csak 16 ezer forint, míg a Bluetooth-vevőt nélkülöző alapváltozat, a GT-120 éppen a fele, alig 8 ezer forintba kerül. Ugyan ma már az okostelefonok többsége rendelkezik GPS-chippel, s egyre több fényképezőbe is bekerül a funkció, de amíg nem számít teljesen alapfelszereltségnek, addig a külső eszköz biztosabb választás. Egy csoportos utazásnál elegendő az induláskor azt kiáltani, hogy \"egyeztessük óráinkat\", s miután mindenki beállította a fényképezőgépén a pontos időt és dátumot, már nem érdekes a helymeghatározás szempontjából, hogy kinek milyen gépe van.