A vártnál jobb lett az NVIDIA első negyedéve
Masszív veszteséget könyvelt el az első pénzügyi negyedévben az NVIDIA, bár a vállalat eredményei meghaladták az elemzői várakozásokat. A forgalom közel felére csökkent éves összehasonlításban, de az előző negyedévhez képest már növekedés volt tapasztalható.
A vállalat igen nehéz helyzetben volt, egy évvel korábban ugyanis történetének legjobb első negyedévét zárta, a recesszió miatt a cégnek esélye sem volt arra, hogy ezt a teljesítményt megismételje. A katasztrofális negyedik negyedév után azonban már mutatkoznak a teljesítmény javulásának jelei, a raktárkészleteket sikerült jelentősen lecsökkenteni. Jen-Hsun Huang elnök-vezérigazgató elmondása szerint a vállalat tartani tudta részesedését a mobil grafikus chipsetek piacán, az asztali gépekbe szánt GPU-k területén pedig még növelte is befolyását.
[+] Szezonális növekedést mutatott a grafikus piac
Negyedéves összevetésben a bevétel felét adó GPU-üzletág 44 százalékkal növelte forgalmát, a chipset-részleg pedig közel megduplázta. A professzionális grafikus megoldásokkal foglalkozó divízió bevétele nagyjából változatlan maradt -- hangzott el az elemzők számára rendezett telefonos konferenciahíváson.Az elnök-vezérigazgató szerint az NVIDIA sokat vár az Ion platformtól, amely GeForce 9400 videovezérlője révén kurrens grafikus képességekkel ruházza fel a netbookokat, valamint a Tegrától, amely egy integrált rendszerchip ARM-alapú processzorral okostelefonokba, navigációs eszközökbe vagy internetezésre szánt mobil készülékekbe (MID). A tájékoztatón elhangzott továbbá, hogy az NVIDIA jól halad a 40 nanométeres csíkszélességű új grafikus processzorok fejlesztésével, amelyek közül néhány hamarosan napvilágot lát. Az év végére a 40 nanométeres chipek részaránya a teljes portfólióban elérheti a 30 százalékot is.
A jelenleg is tartó második pénzügyi negyedévre az elsőhöz képest 5 százalékkal több bevételt várnak a cégnél, azonban mivel a nagy nyereségtartalmú professzionális szegmensben nem látszik javulni a helyzet, a profitabilitást a költségek csökkentésével lehet csak növelni -- vélekedett David White pénzügyi vezér.