IBM X-Force: egyre fürgébbek a kiberbűnözők
A számítógépes bűnözők egyre kifinomultabb módszereket használnak annak érdekében, hogy minél hamarabb kihasználják a szoftverek sebezhetőségeit -- derül ki az IBM X-Force féléves jelentéséből . Ennek eredményeképp a sebezhetőségekre villámgyorsan képesek támadó kódokat készíteni.
Az Apple a legkevésbé biztonságos
2008 első felében minden eddiginél több, 3534 sebezhetőséget dokumentáltak, a tavalyi első félévhez képest ez 5 százalékos növekedést jelent. A súlyos besorolású sérülékenységek száma 28 százalékkal növekedett egy év alatt -- a nyilvánosságra hozott biztonsági rések közül minden ötödik súlyos besorolású volt az X-Force szerint. Kritikus kategóriába csak a sebezhetőségek 1 százaléka tartozott, a tavalyi első félévben ezek aránya 2 százalék volt még.
A legtöbb sebezhetőséget az Apple termékeiben találták, az összes dokumentált sérülékenység 3,2 százaléka, több mint száz a cupertinói almás cég valamelyik szoftverében volt. A megtisztelő második hely a Joomla! webes tartalomkezelőnek jutott, a Microsoft a bronzérmet szerezte meg, a sebezhetőségek 2,5 százaléka köthető a redmondiak termékeihez, viszont ezekhez készült a legtöbb támadó kód. A legsebezhetőbb termékek gyártói között volt még az IBM, a Sun, az Oracle és a Cisco is, de a Drupal és a Linux kernek is felkerült a listára.
Villámgyorsan lecsapnak
A jelentés szerint a böngészőkben megtalált sérülékenységek 94 százalékára a nyilvánosságra kerülést követő 24 órán belül megjelenik az azt kihasználó mintakód, ami azt jelenti, hogy a kártékony programok már azelőtt kikerülnek az internetre, hogy a felhasználók egyáltalán értesülnének a hibáról. A bűnözők ma már nem az operációs rendszereket és a webböngészőket támadják leginkább, hanem a webböngészőkbe beépülő plugineket -- az első félévben a böngészőket támadó kódok több mint háromnegyede valamelyik plugin (pl. Adobe Flash, QuickTime) sebezhetőségét használta ki.
Célkeresztben a játékosok |
Az online játékok népszerűvé válásával a játékosok is a bűnözők célpontjába kerültek, a legelterjedtebb jelszólopó trójai programok mindegyike a online játékok belépési információit próbálja megszerezni. Ezek birtokában a bűnözők egyszerűen ellopják a játékban megszerzett vagyontárgyakat, amelyeket aztán valódi pénzért értékesítenek. |
"Egyre rövidebb idő telik el a sebezhetőségek dokumentálása és a kihasználása között" -- összegez a jelentés. "A sérülékenységek bejelentésével kapcsolatos egységes álláspont hiánya miatt a biztonsági ipar akaratlanul is az online bűnözők tevékenységét támogatja. Az X-Force jó okkal nem tesz közzé példakódot a megtalált sebezhetőségekre és itt az ideje annak, hogy mások is felülvizsgálják az ezzel kapcsolatos gyakorlatukat."
Újra az egyszerű spamek hódítanak
Az X-Force tanulmányából kiderül továbbá, hogy a spamküldők a képre, PDF-ekre, egyéb csatolt fájlokra épülő kéretlen reklámok után most visszatérnek a szögegyszerű megoldásokra, amikor a levelekben csupán néhány véletlenszerűen kiválasztott szó és egy webcím található -- ezeket a leveleket a spamszűrők nehezen szűrik ki. Az X-Force statisztikái szerint a kéretlen reklámlevelek több mint 90 százaléka egyszerű URL-spam, a webcímek pedig sokszor blogokra vagy más, ártalmatlannak tűnő oldalra mutatnak. A legtöbb spam egyébként Oroszországól érkezik, innen ered a kéretlen reklámok több mint 10 százaléka.