:

Szerző: Bányai György

2007. december 5. 11:09

Ez a penge, nem a RAZR: Nokia E51

A Nokia az üzleti életbe szánt telefonjait az E betűjelzéssel különíti el a multimédiára kihegyezett N sorozattól. A most bemutatásra kerülő E51 is vérbeli üzleti mobil, amely komoly sikerekre számíthat.

[HWSW] A Nokia az üzleti életbe szánt telefonjait az E betűjelzéssel különíti el a multimédiára kihegyezett N sorozattól. A most bemutatásra kerülő E51 is vérbeli üzleti mobil, amely komoly sikerekre számíthat.

E-történelem

A Nokia 2005 októberében mutatta be az első Eseries mobiltelefonjait, amelyekkel kifejezetten az üzleti élet által megkívánt feladatokat fontosnak tartó felhasználókat vette célkereszbe. Bár az első E-sorozatú modellek is erős multimédiás képességekről tettek tanúbizonyságot, azért keményen elkülönültek az Nseries által képviselt vonaltól. Az Eseriest a gyártó három készülékkel, az E60, E61, E70 trióval indította útjára, amely modellek közül az első kettő még kamerát sem kapott.

A kamera nagy valószínűség szerint sok felhasználónak hiányozhatott, mert a közvetlen előd E50 első változatában ezt nem találhattuk meg, viszont az E50 második, kamerás kiadásában -- ahogy az a nevéből is következik -- már igen (azonban már az optika nélküli változat készülékházában ki volt alakítva ennek helye, mintha a tervezők bebiztosították volna magukat egy "igény szerint" helyzetre). Ebből egyenesen kövekezik, hogy az utódból sem maradhatott ki a fotóalkalmatosság, amelyben ez egy 2 megapixeles, alapminőséget szolgáltató változatban testesül meg.

Ez a penge, nem a RAZR

Az E51 számos plusz lehetőséggel rendelkezik az E50-nel összehasonlítva , úgy is fogalmazhatunk, hogy ami abból hiányzott, az az újdonságból már többé nem. A számos plusz mellett azonban hiányát is érezhetjük funkcióknak, illetve a fémet nem nélkülöző készülékház kidolgozása is hagy némi kívánnivalót maga után. A terminál kézbevételekor az első percben görbül le a szánkról a mosoly, ha a telefont a gombjainak nyomogatása közben úgy tartjuk, hogy közben a kisujj alul megtámasztja a készüléket. Azt nem állítjuk, hogy az E51-eladások húzzák magukkal majd a mini, zseb-elsősegély csomagok eladásait, de a kényelmetlennél jóval keményebb szavak jutnak eszünkbe amikor a tartó kisujjunkat fájlaljuk, már pár percnyi ismerkedés után is.

Nokia E51

Az akkumulátorfedél fényes rozsdamentes fedele (az apró mintázatnak köszönhetően nem csúszós) bizony igen élesre sikerült, amelyet még az is tetéz, hogy túlnyúlik a készülék műanyag keretén. A mindenki által ismert Motorola RAZR sorozatával ellentétben azonban nem a vékony készülékház, hanem az éles szélek miatt érdemli meg a pengemobil elnevezést. Mondjuk az E51 is kifejezetten vékony telefon.

A készülék külsejének leírásakor még említést kell tennünk annak megtört eleganciájáról is. Divatosnak mindenképp divatos, akár a trendi szót is használhatnánk ha szeretnénk, de a fém akkumulátorfedél előlapi krómkeret-megfelelője nem feltétlenül illik az értekezletek, tárgyalások asztalaihoz. Ha arra szeretnénk rájönni, hogy kézbevette-e valaki míg egyedül hagytuk, egy gyorsalpaló ujjlenyomat-feltáró tanfolyam után e krómkeretre szépen felvihetjük a grafitport, százszázalékos sikert nyugodt szívvel remélve.

Kapcsolatok

Az E50-hez képest hatalmas előrelépés a mobil szélessáv oldaláról mutatkozik. Míg az elődben az EDGE-nél magasabb sebességbe nem kapcsolhattunk, addig az E51 képességei között a HSDPA is megtalálható, amelyről aktív csomagkapcsolat esetén a képernyőn megjelenő 3,5G felirat is jól láthatóan informál. A böngésző a webtartalmakat flottul jeleníti meg, amelyet a "minimap" előnézet kiválóan egészít ki. A működés közben tapasztalt fürgeség azonban nem varázslat, hiszen a csúcsmodell, az N95 8GB 332 megahertzen üzemelő Texas Instruments OMAP 2420 központi egysége jelen esetben még magasabb órajelen, 369 megahertzen telejesít szolgálatot.

Nokia E51

A HSDPA modul mellett a WLAN-csatolót (nem is akármilyet, az eddigi egyik legstabilabb, legérzékenyebb, amivel találkoztunk), a 2.0-ás szabványú Bluetooth-rádiót, de még az ősöreg infraportot is megtalálhatjuk a telefonban, így nyugodt szívvel mondhatjuk ki, hogy az E51 a kapcsolatkezelés tekintetében a maximumot hozza. Emellé már csak hab a tortán, hogy kábeles kapcsolatot egy kutyaközönséges mini-USB kábellel, -- amely ma már szinte minden háztartás része -- is kiépíthetünk.


A böngészés közben a képernyő elforgatható, amelyen igen sok információ kaphat helyet, mert kicsinyítve is remekül olvashatók a betűk

Személyi titkár

Az E51 9.2-es Symbian operációs rendszere a Nokia Series 60 kezelőfelületén keresztül tartja velünk a kapcsolatot, amelyből egyenesen következik a hatalmas szoftverellátottság. Számos oldalról tölthetőek le az alkalmazások, amelyek közül az apróbb segédprogramok mellől a játékok sem hiányoznak. A menüt mostantól a képernyő bal-alsó sarkánál helyet kapó "menü" névvel ellátott gombbal érhetjük el az eddig általános "fura piktogramos" gomb helyett. Elszomorító, hogy az amúgy szép ikonok kivehetetlenül, élsimítás-mentesen töredezetten csúnyává válnak, amennyiben az animációjukat bekapcsoljuk.

Nokia E51

A kifogástalan nyomáspontú gombok között mostantól a navigációra szolgálók mellett láthatunk egy a Palm, illetve Windows Mobile operációs rendszert használó modelleknél megismert, a menü legfelső ágára, illetve a főképernyőre küldő házikót is, amelyet három további egészít ki. E három gomb kétféleképp programozható, hiszen a rövid, illetve hosszan tartó nyomásra külön alkalmazásokat rendelhetünk hozzá.

Az irodai fájlok közül Word-dokumentumokkal, Excel-állományokkal, valamint PowerPoint-prezentációkkal ért szót a készülék, ezek megjelenítése éppúgy megoldott, mint a PDF-fájloké. A személyes adatkezelő alkalmazások teljes skálája már szót sem érdemel, hiszen a telefonkönyvet, jól kezelhető naptárat, teendőlistát felölelő személyi asszisztens szekció a 2001. november 19-én megjelent Nokia 7650 óta alapképesség. Ezek közül azonban kiemelendő az Active Notes alkalmazás, amely a jegyzetek írásakor egyéb tartalmakat is enged a szöveg mellé beszúrni, hogy elkészültük után ZIP-állományként összecsomagolva küldhessük az azt fogadni képes célállomásra.

Multimédia, YouTube, Google Maps

A multimédia területe -- bármennyire is üzleti a mobil -- kihagyhatatlan ma egy menüből. A zenék lejátszása a korábbi modellekben megismert felületen kezelhető, a hangokat a készülékhez mellékelt 2,5 milliméteres jack aljzatba dugható, átlagos minőségű, ám remekül formatervezett headsettel hallgathatjuk. A zenék mellett videókat is lejátszik a telefon, bár az E51 által ismert formátumok elmaradnak a kifogástalanul domborító készülékek lehetőségeitől: itt egy Realplayer teljesít szolgálatot. A kijelző, amelyen ezek a tartalmak megjelennek, 2 hüvelykes és a szokásos 240x320 képpontos felbontással rendelkezik. A szórakoztatásunkról a fentiek mellett még egy rádió is gondoskodik, melynek azonban képi megjelenítési lehetőségei (Visual Radio) hazánkban nem aknázhatóak ki.


A YouTube állományainak ma még csak egy része optimalizált

A videolejátszással kapcsolatban szót kell ejtenünk arról, hogy az alkalmazás szervesen képes együttműködni a böngészőből indított YouTube videomegosztóval. Ennek létezik mobiltelefonra optimalizált változata, amely a YouTube URL-jének beírásakor automatikusan vált. Igaz, a telefonos megjelenítésre jelenleg a meglévő filmállományoknak csak töredéke konvertált, remek szórakozás lehet, a kép mellé érkező hanghoz akár a beépített nagyon szép hangú hangszórót, vagy a fent említett headsetet használva.

A telefonban nincs GPS helymeghatározó hardver építve. Ennek ellenére a Google útvonaltervezésre is használható online térképének, a Google Maps mobilos kliensének legújabb verziója is futtatható az E51-en. Legfőbb újdonsága, hogy helymeghatározó modul nélküli telefonokon is többé-kevésbé pontosan képes "kiháromszögelni" helyzetünket. Mindehhez a mobilszolgáltatóktól kapott adatokat, a mobiltornyok helyzeteit használja fel. Igaz, a pontosság 1-1,5 kilométeres sugarú körre értendő, mégis jóval több a semminél.


A Google Maps mobil változata képes az útvonaltervezésre

A hátlap felső negyedébe pozicionált két megapixeles kamera átlagos minőséggel, fix fókusszal amolyan hiánypótló, emellé nem társul az előlapon egy kisebb felbontású változat, így a videotelefonálás rajongói más készüléket kell keressenek.

Kár, hogy nincs többé

Sajnos az előd stílusos megoldását nem találjuk meg az E51-ben. Abban az esetben, ha elmulasztottunk egy hívást, vagy szöveges üzenetünk érkezett, az E50 a navigálógombok (pontosabban botkormány) körüli nagy kiterjedésű terület LED világítását villogtatta. Ezt sajnos kihagyták az utódból, itt csak a kijelző feletti parányi LED villog, nagy kár érte.

Összességében elmondhatjuk, hogy a hibák ismeretében is bátran ajánlhatjuk a készüléket mindazoknak, akik képesek lemondani a komoly képességekkel megáldott fényképezőgépről egy mobiltelefonban. Az E51 képes mindenre, ami egy telefontól egyáltalán várható, hangminősége remek, a HSDPA internet kapcsolat betonstabil, a 120 megabájt beépített memória is jóval több, mint az átlagos, de ezt akár 4 gigabájtig is bővíthetjük az akkumulátorfedél alatt megbúvó micro SD kártyahelybe csúsztatható kártyával. A memóriakártya cseréjét bekapcsolt állapot mellett intézhetjük. Az akkumulátoros üzem átlagos, de a tesztidőszak erőltetett menetét több mint két napig bírta, ez átlagos használat mellett 3-4 napnyi üzemet is jelenthet.

Ilyen fotókat készít:

Nokia E51 Nokia E51

Véleménye van?

a címlapról