Régi-új főszerkesztő a PC Guru élén
A Vogel Publishing Kft. ma sajtóközleményben tudatta, hogy a PC Guru nyomtatott játékmagazin élére a lap alapító főszerkesztőjét nevezte ki. A magazin októberben a szerkesztőség átszervezése miatt nem jelent meg, novemberi száma azonban a kiadó ígérete szerint új külsővel és gazdag tartalommal kerül a boltokba.
Az októberben újjászervezett szerkesztőség élére Berényi Zoltán (Bear) főszerkesztő került. Berényi 1993-ban a PC Guru alapító főszerkesztője volt, és 5 éven át gondozta a lapot, majd egy hasonló profilú, ám más célcsoportnak szóló magazint adott ki, saját cége, a Game Media Lapkiadó Kft. gondozásában. A két kiadó között létrejött stratégiai együttműködés hosszútávon kívánja kihasználni a szinergia előnyeit.
A PC Guru olvasói novemberben egy tartalmilag és formailag megújult lapot tarthatnak majd a kezükben. A magazin továbbra is havi rendszerességgel jelentkezik, friss információkkal és CD-melléklettel. A Guru novemberi száma -- a közlemény szerint -- bővelkedik különlegességekben, hiszen nagyszabású nyereményjátéka mellett egyéb értékes meglepetést is tartogat olvasói számára.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Chip, a PC Guru, a Playtime! és a Műszaki Magazin korábbi szerkesztősége összekülönbözött a lapokat kiadó Vogel Publishing Kft.-vel, és új címmel, de azonos tartalommal indít folyóiratokat. A Magyar PC Magazin, a GURU Gamer, a MultiPLAY! és a Magyar Műszaki Magazin az IPMA-Media Kft. és az IPMA-Service Kft. gondozásában készül.